Korrupciós sakktábla

A korrupciós probléma már régen nem csak a hatalom közvetlen környékén van jelen.

Török László
2015. 11. 24. 23:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országgyűlésben a napokban a korrupcióról lefolytatott vitanapon ilyen gyanús és ehhez hasonló, a mindennapokból vett példákat csak elvétve említettek. Az ülésen a megszokott adok-kapok zajlott: a kormánypártok Kovács Bélát emlegették (akit szerintük nyilván az oroszok vesztegettek meg valami homályos célból) és Hiszékeny Dezsőt, aki XIII. kerületi alpolgármesterként került a vádlottak padjára. Bár az ellenzék a társadalom szélesebb rétegeit érintő témákkal, Andy Vajna kaszinóival és a trafikmutyival példálózott, az eszmecseréből mégis a kormányoldal jött ki jobban, már csak azért is, mert többször és hosszabb időkeretben mutathatták be kommunikációs arzenáljukat. Persze az lett volna a hiteles, ha az elszámoltatás jegyében a bírósági ítéletekkel tudtak volna érvelni.

Az állami cégek vezetői ugyanúgy, mint máshol a világon, megint felvehetik a menedzserfizetésüket. A módosabb politikusok is meg tudnak spórolni havi tízmillió forintot, és a pártok is államháztartási tételeket képesek költeni az emberek manipulálására világszerte. Háborogni ezeken lehet, de ezek a dolgok nem magyar sajátosságok, még ha ez nem is vigasztal bennünket. Amikor viszont már az átlagpolgár is egy gyaloggá válik a korrupciós sakktáblán, és tervezni, moccanni sem nagyon mer, nehogy egy meginduló tiszt levegye, akkor elkezdhetünk gondolkodni azon, hogy talán új partit kellene kezdeni. A korrupciós probléma ugyanis már régen nem csak a hatalom közvetlen környékén van jelen; a rokonok és szomszédok közöttünk vannak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.