Eltitkolt közpénzek

Vajon meddig lehet elbújni a nyilvánosság elől?

Hároméves pereskedést követően tegnap nagy nehezen kiadta a Miniszterelnökség az évekig titkolt Századvég-tanulmányokat egy újságírónak. Bár a 2010-es kormányváltás után átláthatóságot ígért a kormány, ez esetben többször, trükköket bevetve is igyekezett megakadályozni, hogy kiderüljön, milyen munka fejében fizettek négymilliárd forintot a kormányközeli kutatóintézetnek. Az adatok kiadására kötelező elsőfokú bírósági határozatot először megfellebbezte a Miniszterelnökség, majd a későbbi jogerős döntés ellen felülvizsgálati kérelemmel éltek. A 2015 novemberében született Kúria-döntés óta többször is lemondták az iratok átadásának időpontját, és végül csak a döntés írásos kézhezvétele után tettek eleget a határozatnak.

Nem ez az egyetlen eset, amikor ígérete ellenére titkolja a kormány, mire költi az adófizetők pénzét. A Paks II. beruházással kapcsolatban részleteket eddig legfeljebb az Európai Unió kormánynak küldött leveléből ismerhetünk, mert ugyan jogerős bírói határozat kötelezte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t a Paks II. Zrt. projektcég megvásárlásával kapcsolatos adatok kiadására, mire erre sor került volna, titkosították a dokumentumot.

Hasonló módon próbál kitérni a közpénzek elköltésének nyilvánossága elől a jegybank is. A korábbi nemzetgazdasági miniszter, Matolcsy György vezetése alatt a nemzeti bank – alapítványain keresztül – több mint 250 milliárdot fordítana a közgazdászképzés megújítására, ingatlanok és műkincsek vásárlására. A pénzköltés részleteiről érdeklődő szocialista Tóth Bertalan kérésének teljesítését megtagadták, mondván, a jegybank nem közpénzzel gazdálkodik. A Fővárosi Ítélőtábla azonban jogerős ítéletében kimondta: az alapítványok közfeladatot látnak el, közpénzzel gazdálkodnak, így ki kell adni a kért adatokat. Hamarosan tehát az is kiderülhet, honnan származnak az alapítványokba öntött százmilliárdok. Miután ugyanis kérdéseinkre hónapszám nem érkezett válasz, lapunk Péterfalvi Attilához, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökéhez fordult annak kiderítése érdekében, mikor és hogyan keletkeztek az alapítványokra költött milliárdok.

Ha valaki végiggondolja, vajon mire ez a nagy titkolózás, első lépésben arra juthat, hogy kell lennie valamiféle szabálytalanságnak a háttérben, ha ennyire félnek a nyilvánosságtól a közpénzek kezelői. S ha már félelem, akkor érdekes a Népszava minapi híre is, amely szerint Matolcsy György saját személyes testőrséget hozott létre, amely az elnök és alelnökök hivatali védelme mellett az otthoni védelemről is gondoskodik.

Akár van valami a titkolt pénzköltés hátterében, akár nincs, úgy tűnik, az első Fidesz-kormány idején elterjedt vád – amely szerint nagyképű az ifjak frakciója, illetve kormánya – mostanra biztosan igazolást nyert. Másfél évtizede még sokan elnézték e hibát, mert tisztának tartották a kormányt. A második és harmadik Fidesz-kabinet azonban már sokak bizalmát eljátszotta. Nem véletlen, hogy az urizálást és a feltűnő költekezést már párton belül is sokan szóvá tették, és az sem, hogy korábban kormányközeli szakemberek is bírálták a közpénzek tisztátalan kezelését. A legnagyobb port Mellár Tamás szavai verték föl, aki pénzmosodának nevezte korábbi munkahelyét, a Századvéget.

Vajon meddig lehet elbújni a nyilvánosság elől? S mikor gondolkodik el egyszer igazán azon a keményen dolgozó kisember, hogy tényleg jobban őrzi-e a 2010 óta regnáló kormány a közpénzeket, mint a tolvajlással vádolt balliberális kabinet?