A szocialisták népszavazási kezdeményezésével kapcsolatos különös színjátéknak köszönhetően új vívmánnyal gazdagodott a hazai jogállamiság eszköztára, ez pedig a várakozási zóna. Bizonyára nem fogjuk egyhamar elfelejteni azokat a képeket, amelyeken Lukács Zoltán MSZP-s képviselő magányosan álldogál a Nemzeti Választási Iroda aulájában, az időbélyegző körül leragasztott sárga-fekete szalag mellett. Eleve maga az időbélyegző is szokatlan szerkezet, ha közügyekről van szó, de használata indokolt lehet ott, ahol másodperceken múlik a demokrácia.
Az utóbbi talán kissé sarkos kijelentésnek tűnik, hiszen a darab látszólag happy enddel zárult: a Kúria tegnapi döntése felülírta a Nemzeti Választási Bizottság határozatát, így Lukács Zoltán végül benyújthatta pártja népszavazási kérdését a vasárnapi boltzárral kapcsolatban – s hogy mindez hoz-e bárki számára katarzist, az majd később elválik. De sajnos azokat a képeket sem lesz könnyű elfelejteni, amelyeken jóval nagyobb tömeg volt látható a választási iroda előterében Nyakó István körül, hiányos hajzattal, ám vélhetően teljes létszámban. Zsurnalisztikus fordulattal élve akár azt is írhatnánk: negyvenöt napja nem tudjuk, mit kerestek a kopaszok az NVI-nél, és pontosan kinek a megbízásából voltak ott. Csakhogy tudjuk, legnagyobb sajnálatunkra tudjuk.
Ha máshonnan nem, hát a beismeréssel felérő hallgatásból, a maszatolásból. Ha egy ellenzéki képviselőt kigyúrt verőemberek akadályoznak demokratikus jogainak gyakorlásában, a regnáló hatalomnak nem lehet más az első reakciója, mint hogy azon nyomban a történtek kivizsgálását kezdeményezi, méghozzá a lehető legnagyobb alapossággal. Legalábbis egy normális demokráciában. Nálunk ellenben annyira futotta a kormánypárt részéről, hogy kijelentse: „Immár sokadjára fordul elő, hogy a szocialisták képtelenek egy népszavazási kezdeményezést szabályosan beadni” (idézet a Fidesz-frakció február 23-i sajtóközleményéből). Ami pedig az alapos kivizsgálást illeti, nemrég kiderült, hogy az NVI épületébe belépő kopaszok némelyikét még regisztrálták is, de személyes adataikat huszonnégy óra elteltével törölték a rendszerből. Merthogy ez így szabályos.
Ha már a szabályoknál tartunk, maga a várakozási zóna várhatóan nem lesz hosszú ideig része politikai fogalomtárunknak, mert a kormány időközben – a miniszterelnök korábbi bejelentésének megfelelően – a népszavazási eljárásról szóló törvény módosítását kezdeményezte az „esetleg kialakuló visszás helyzetek” megelőzése érdekében. Mi ettől még maradunk a várakozási zónában. Egyfelől kíváncsian várjuk, most, hogy szinte biztosan lesz népszavazás, mit lép ez ügyben a kormány. Vajon megszületett-e már a kommunikációs guruk fejében a gondolat, hogy inkább vonják vissza az egészet, kihúzva ezzel a referendum méregfogát? Lehet, hogy így mindannyian jobban járnánk, mert sokan vagyunk, akik tavaly március 15. óta nem tudjuk, pontosan mi szükség volt erre a társadalom többségét irritáló intézkedésre.
Másfelől kíváncsian várjuk – és ez nagyságrendekkel fontosabb –, hogy mi történik a kopaszok ügyében. Mert az egy jogállamban nem lehet, hogy ne történjen semmi. Legalább annyi, hogy a kormánypárt végre kénytelen legyen szembenézni a párját ritkító botránnyal. Persze ehhez azzal a kérdéssel is szembe kellene néznie, hogyan jutottunk el idáig: miért tart ma annyira a minduntalan a választók akaratára hivatkozó Fidesz a népszavazástól. Amit ellenzékben még maga is politikai eszközként használt. Persze azóta mások lettek a célok, s mint látjuk, másfajta eszközöket szentesítenek.
