Lehet, hogy az elmúlt huszonhat évben az összes tüntetés, felvonulás, tömeggyűlés, demonstráció, nyilvános ünneplés, megemlékezés, tiltakozás, labdarúgó-válogatottunk győzelme utáni kollektív őrjöngés alaptörvény-ellenes volt, mert a törvényalkotó nem szabályozta a gyülekezéshez való alapjog és a magánszférához való alapjog konfliktusa esetén az ütköző alapjogok feloldásának szempontjait és annak eljárási kereteit. Szóval, ha olykor-olykor csapatosan vétettünk is az alaptörvény ellen, azt nem ám gonoszságból tettük, a törvényekkel szembeni tiszteletlenségből, hanem a törvénygyár mulasztása miatt estünk bűnbe, ami bocsánatos, főleg a törvényhozók nézik el, igen nagyvonalúan, saját maguknak. Ám hogy a lényegre térjünk: az Alkotmánybíróság hirtelen rádöbbent, hogy a tüntetések és más, hasonló jellegű társas összejövetelek zavarni szokták a lakosság azon részét, amelyik kényszerűségből elszenvedi az efféle rendezvényeket. Mert vannak állampolgárok, akiknek a Kossuth térre vagy a Pilvax közre nyílik az ablakuk, és hiába húzzák le a rolót, zárják be a spalettákat, nem ússzák meg, hogy végighallgassák a politikai szónoklatokat, vagy ami még rosszabb: az ünnepi beszédeket.
S akkor még nem szóltunk a tetszésnyilvánításokról, a jelszóüvöltésekről, indulók és mozgalmi dalok artikulátlan gajdolásáról. De van, akinek csak roppant sürgős a dolga, és életbevágóan fontos lenne, hogy átkeljen az Oktogonon. Ám egy fél órán keresztül hol a rendőrök lökdösik vissza, hol a civil rendezők, hol maguk a felvonulók, s még a mintapolgár is a pokolba kívánja az összes szabadságjogot az egész demokráciával együtt.
Ugyanakkor tüntetni, demonstrálni elsőrendű közérdek, anélkül magánélet sincs, úgyhogy a kettő között valahogy összhangot kell találni, ami egyelőre annyit jelent, hogy aki rossz helyen lakik, az kénytelen tudomásul venni és elviselni, hogy éppen érvényesülnek a szabadságjogok. Persze vannak mifelénk hivatalos szervek is, amelyek mindenféle összhangok megteremtésén ügyködnek, váltakozó sikerrel. Itt mindenekelőtt a rendőrségre gondolunk mint afféle összhangteremtő karmesterre. Az utasításainak eleget kell tenni, csináljon bármekkora zűrzavart, sőt, törvénytelenséget; teljesítményét a bíróság illetékes megítélni. A rendőrség harmóniát kereső erőfeszítéseit példázza az alábbi konkrét eset is. 2014. december 19-én a devizahitel-károsultak a főváros több pontján szerveztek demonstrációsorozatot. A rendőrség azonban megtiltotta a tüntetést a miniszterelnök Cinege úti házánál és a Markó utcában a Kúriánál. A rendőrség bölcs határozatát a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság helybenhagyta. A tüntetés egyik résztvevője az Alkotmánybírósághoz fordult, mondván: a gyülekezés betiltása az érintett helyszíneken megalapozatlan és indokolatlan volt, ezért sérti a gyülekezési szabadságot. Az Alkotmánybíróság a panaszt elutasította. Elegendőnek találta a tiltó határozat indoklását, amely szerint a tüntetés a Kúriánál zavarta volna a bíróság működését, a miniszterelnök házánál pedig a magánszféra sérelmével járt volna. Az Alkotmánybíróság kiemelte, hogy más helyszíneken nyugodtan tüntethettek az érintettek, ezért nem sérült a békés gyülekezéshez való joguk. Arról nem szólt az Alkotmánybíróság, hogy a miniszterelnök is vehetett volna másutt házat, s akkor nem sérül a magánélethez való joga. Mindenesetre Medgyessy és Gyurcsány lakása előtt lehetett demonstrálni, Orbán Viktoré előtt nem. Mert az úgy volt összhangban. Ez meg így van.
