Pénznyelő

A Rómában kialakult helyzet mennyire hasonlítható a budapestihez?

Róma nemet mond, nem kívánja megrendezni a 2024-es nyári játékokat, így nyolc év múlva Los Angelesben, Párizsban vagy Budapesten lesz az olimpia. Pontosabban a római városvezetés nem támogatja tovább a pályázatot, szemben többek között Giovanni Malagóval, az Olasz Olimpiai Bizottság vezetőjével, aki óriási felelőtlenségnek tartja ezt a hozzáállást, amellyel harminc-ötven évre is hitelét veszíti a nemzetközi olimpiai mozgalom előtt Olaszország.

Adódik a kérdés számunkra is, hogy a pályázat lemondása a nagyobb felelőtlenség, vagy maga a pályázat. A Rómában kialakult helyzet mennyire hasonlítható a budapestihez? Látszólag semennyire. Itt most elképzelhetetlen, ami ott megtörtént. Vagyis az, hogy Borkai Zsoltnak, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének több mint félórás várakozás után dolgavégezetlenül kelljen távoznia a városházáról, mert Tarlós István főpolgármester nem fogadja. A megfelelő olasz szereplőkkel ez történt tegnap.

Tudnunk kell, Virginia Raggi egy néhány éve még komolytalannak tűnő politikai párt, az Öt Csillag Mozgalom képviseletében lett polgármester, populistának tartott irányvonal képviselője, aki – miközben az olimpia támogatói munkahelyteremtésről és a fiatalok lelkesedéséről beszélnek – szereti meglovagolni a nép haragját, elviselhetetlen terheket és a korrupció mélyülését kiáltva.

Mindkettő reális veszély.

Meg is érkeztünk Magyarországhoz. Egy olyan, olimpiához képest kis horderejű ügyben is, mint mondjuk a taorendszer, nyilatkozatok sorozata szól a sportban mint stratégiai ágazatban történt visszaélésekről. A támogatási összegek húsz-harminc százaléka tűnik el, jut vissza a feladóhoz, ezt a sportban élők pontosan tudják. Ahogyan azt sejtik azok a neves közszereplők is, akik inkább nem vállalnak szerepet a 2017-es budapesti vizes világbajnokság előkészületeiben, mert az egyre hatalmasabb költségvetés mellett egyre hatalmasabb korrupciós botrányoktól tartanak. Márpedig a vizes vb lesz hazánk történetének eddigi legnagyobb sporteseménye, amely méreteiben így is csak töredéke egy olimpiának. Döntés még nincs, de a költekezés már zajlik: drága luxusirodákra, interaktív látogatóközpontokra, tanulmányokra.

Nem mondhatjuk felelősen, hogy hazánknak ártana a 2024-es olimpia megrendezése. De néhány aggasztó folyamatot látva tisztább, átláthatóbb rendszer és nyílt, következetes kommunikáció nélkül nálunk is csak erősödni fog a kritika hangja és a népharag.

Mindez persze csak akkor érdekes, ha Budapest és Magyarország valóban meg akarja nyerni a játékokért zajló versenyt, ami jövő szeptemberben dől el. Áder János köztársasági elnök a riói játékok alatt – a Thomas Bach NOB-elnökkel való találkozás után – úgy fogalmazott, napról napra jobbak az esélyeink, ez most, Róma politikájának köszönhetően különösen igaz. Más kérdés, hogy Orbán Viktor néhány nappal Áder János után rádiónyilatkozatában már mérsékelt esélyekről beszélt.

A miniszterelnök magyar szinten megállta a helyét a futballpályán. Tudnia kell, ha valaki a sport világában így nyilatkozik, vagy nem hisz a sikerben, vagy nem akarja igazán – aktuálisan talán azért, mert még felkészületlennek látja az országot egy ekkora feladatra.

Ha Orbán Viktor víziójában megjelent egy majdani hazai rendezésű olimpia, azzal is tisztában van, hogy egy sikertelen első pályázat is számtalan tapasztalattal segítheti a következő sikerét. De gyorsan el kell dönteni, mit akar az ország valójában, hiszen Róma visszalépésével Budapest esélyei kezdenek reálissá válni 2024-re.