Nincs itt semmi látnivaló – mondja az internet népe által kifigurázott német riporter álszent arccal, félig csukott szemmel hadonászva, miközben mögötte lángol egy felrobbantott épület, szikraesőben emberek ugrálnak le a házfalcsonkokról, és fejvesztve menekülnek. Nemcsak a gyászba öltözött Merkelnek, hanem a párizsi merénylet után Hollande-nak is erre a struccpolitikus motívumra volt hangolva a mondandója. Mi – s itt a „mi” alatt azon európaiak értendők, akiket megtámadtak, vérüket ontották, kamionnal a belüket kisajtolták, vagy mindez bármikor megtörténhet velük –, szóval mi, üzeni Merkel asszony, erősek vagyunk. Hollande is a demokrácia erejéről beszélt a 130 halálos áldozatot követelő párizsi merénylet után, amelyet nyolc hónapra rá követett a 85 halottat maga után hagyó nizzai terrortámadás. Most pedig Hollande elnök a Merkellel történt telefonbeszélgetése után közleményt adott ki az ismert motívummal: „A terrorizmus elleni könyörtelen harc nem mehet a demokráciáink értékeinek és az életmódunknak a rovására.”
A Die Welt szeptember 15-i számában idézi Merkel javaslatát, amely szerint a menekültáradat egy részét teherautó-sofőrökké kellene kiképezni, mert arra szükség van (a munkájukat féltő német fuvarozók más állásponton voltak). A kamionos tömeggyilkosság fényében Merkel nagy ötlete sajátos fénytörésbe került. Lehet, hogy a német belügyminiszter azért nem tudta eldönteni, nem baleset volt-e a berlini terrortámadás, mivel nem kapott képzést a merénylő? A nizzai, szintén tömegbe gázolásos terrortámadás hasonlósága nem tűnt föl a belügyminiszternek?
Gyönge politikusok megint hajtogatják, hogy erősek vagyunk. Azt kellene inkább mondaniuk: erősek vagyunk, mert nem mi voltunk a kamion alatt. A tizenkét halott dacosan hallgat Európa és a demokrácia erejéről. A német rendőrség tudta, hogy a dzsihadisták merényletet terveznek, de amíg a sugallat az, hogy te erős vagy, nyugodtan vásárolj, menj a tömegbe, költsd a pénzed, mutasd meg a terroristáknak, hogy nem félsz, addig senki sem lesz óvatos.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!