Arccal Ázsia felé?

A konfrontáció Kínával az oroszországi alternatívája, egyszerre a kettő túl nagy falat lenne.

Zord Gábor László
2016. 12. 12. 23:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Donald Trump a hatalomátvételig tartó átmeneti időszakban láthatóan mindent megtesz Kína ingerlésére. A megválasztott amerikai elnök az elmúlt negyven év szokásait felrúgva először fogadta a tajvani elnök telefonos gratulációját. A kampányretorikát folytatva elégedetlenségét fejezte ki az amerikai–kínai kétoldalú gazdasági kapcsolatok egyensúlytalansága miatt, majd mindezt tetézve a konzervatív Fox News hírtelevíziónak a hétvégén adott nyilatkozatában felvetette, hogy az „egy Kína elvéhez” való hűségért cserébe fizetséget vár a népi Kínától. A kereskedelemben szerinte fennálló igazságtalanságok (védővámok az amerikai termékekre, szemben az akadálymentesen Amerikába áramló kínai termékekkel, a kínai fizetőeszköz mesterséges, exportélénkítő „ócsítása”) orvoslásán kívül segítséget vár el Pekingtől a nukleáris hatalommá vált Észak-Koreával szemben, de szeretné, ha visszakoznának a Dél-kínai-tengeren épülő „erőd” kapcsán is. A hivatalos Peking eddig meglehetősen visszafogottan reagálva fejezte ki rosszallását, ám a „félhivatalos” Global Times lap már keményebb hangot ütött meg, tudatlan gyermekként jellemezve a januári beiktatására váró következő amerikai elnököt.

A Peking–Trump szóbeli konfliktus kiéleződése a néző- és kattintásszámra vadászó médiumokat mindeközben jellemző módon fokozó, eszkaláló üzemmódba kapcsolja. Szinte nincs olyan cikk és megszólaltatott szakértő, aki ne pendítené meg a katonai összeütközés lehetőségét a realitások talaján állva sokkal valószínűbb kereskedelmi háborún túl. Az elmúlt időszakban a még mindig óvatoskodó kínai expanzió, a rá adott, a térségi szövetségeseket felbátorító amerikai katonai válasz kétségtelenül megteremtette azt a közeget, amelyben az efféle kijelentések beteljesülésének tényleg a legnagyobb a valószínűsége azóta, hogy a koreai háborúban, több mint hat évtizede valóban is véres harcot vívott egymással a két ország.

Az igazság azonban az, hogy ennyire azért nem szabad előreszaladni. Miként a világon egy kapcsolat sem tökéletesen kiegyensúlyozott, így az amerikai–kínai reláció sem az. A szimbiotikus és a parazitikus jellemzők éppúgy jelen vannak benne, ám időszakról időszakra, egyik választási kampányról a másikra tűnhet úgy, hogy az egyik oldal méltánytalan helyzetben van. Különösen akkor – miként Trumpnál is –, ha a megválasztáshoz vezető stratégia legfontosabb felismerése a nemzeti gyártókapacitások kiszervezésével súlyukat vesztett, a középosztályból kihullott amerikai kékgalléros tömegek megszólíthatósága volt. Ebből a szempontból nézve egy amerikai elnöknek valóban cselekednie kell, de ez nem jelentheti azt, hogy elődei vagy a folyamatban érdekelt pénzügyi elitek hibájáért Kínán kellene elverni a port, kockára tenni ezáltal azt a kapcsolatrendszert, amelyet volumene és Kína felemelkedése miatt sokan a XXI. század világának legfontosabb relációjaként jellemeznek. Már csak azért sem, mert mindez a kétoldalú kapcsolatokon túl az egész földgolyó gazdasági folyamatait is negatívan befolyásolhatja. Nem lehet elmenni egy másik tényező mellett sem. Ez pedig az amerikai biztonságpolitikai közösségnek a Szovjetunió bukása után gyökeret vert víziója, hogy a konfrontáció Kínával elkerülhetetlen, csak idő kérdése. Aki nem a „semmiből” előbukkant terrorizmus és a demokráciaépítés szemüvegén keresztül nézi a dolgokat, az a közel-keleti intervenciókban is a Kína fejlődéséhez szükséges erőforrások ellenőrzési kísérletét látta. Obama elnök 2012-es stratégiai útmutatása a csendes-óceáni hangsúlyáthelyezésről is ezt az elkerülhetetlenséget tükrözte, amíg 2013-ban nem tört ki az ukrajnai válság, ismerősebb, már-már nosztalgikus lehetőséget kínálva az ellenségkép-alkotásra, újfent Oroszországgal szemben.

Egyelőre nem lehet tiszta, mit forgat a fejében Trump, de az bizonyos, hogy Amerika lehetőségeinek határaival gyorsan tisztába kell jönnie. A konfrontáció Kínával az oroszországi alternatívája, egyszerre a kettő túl nagy falat lenne.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.