Az év kérdése

Feltételezem, van kereslet a háborús lelkületű kormányzást és a mindent tagadó ellenzékiséget meghaladó, hiteles politikára.

Erős üzenete van jelen politikai viszonyaink között Áder János újévi köszöntőjének, amelyben a köztársasági elnök a kiegyezést követő korszak felívelő pályáját idézte fel követésre méltó példaként. Az idei év a választás felvezetése, amikor a harci zaj még inkább elnyomja a józan hangokat, a kompromisszum szándékát. Változatlan erőviszonyok jellemezték 2016-ot a belpolitikában. Mindenki maradt, ahol az év elején volt. Kormányoldal és ellenzék mégsem egyezhet ki döntetlenben; ez az állapot egyértelműen a Fidesznek jó, hiszen a felmérések szerint továbbra is magabiztosan vezeti a pártok támogatottsági listáját, most már - némi túlzással – emberemlékezet óta. Ha idén annyit tesz, hogy őrzi a pozícióját, egy év múlva csak az lesz a kérdés, hogy egyszerű vagy kétharmados többséggel kormányozhat tovább 2018 tavasza után.

A fő esélyes tehát változatlan, ma azonban még nem állítható, hogy lefutott lenne a következő általános parlamenti választás. Pedig közel járt hozzá a Fidesz tavaly, hogy a ciklus derekán pontot tegyen az ügy végére: ha érvényes az úgynevezett kvótaellenes népszavazás, az olyan lendületet ad a kormánypártoknak, ami kitarthatott volna jövő tavaszig is. A nemek 98 százalékos aránya imponáló, de aligha egy érvénytelen népszavazás, majd annak nyomán egy elbukott alaptörvény-módosítás szerepelt a miniszterelnök mestertervében.

Bármilyen különös, a legfontosabb politikai erőpróbákat tavaly rendre az ellenzék nyerte. Igaz, ezt ő maga és a választói sem nagyon vették észre. Az év elején az MSZP botrányos körülmények között, ámde sikertelenül elbuktatni igyekezett népszavazási kezdeményezésével elérte a társadalom nagyobb részét irritáló vasárnapi boltzár eltörlését. Fodor Gáborékat leszámítva a baloldali, liberális ellenzéknek a kötelező betelepítés témájában tartott népszavazáson nem az igenek irreális győzelme, hanem a voksolás érvénytelenné tétele volt a célja, s ezt is elérte. Majd a Jobbik az egyik Fideszhez kötődő korrupciógyanús ügy reflektorfénybe helyezésével élt az alaptörvény módosítása kapcsán meglévő alkuhelyzetével, s a miniszterelnök ország-világ előtt a kötvényüzletet választotta az „ország megvédése” helyett. Az ellenzék kisebb sikereket is elkönyvelhetett, így kompromisszumra szorította a Fideszt a terrorveszélyre való hivatkozással erőltetett rendkívüli jogrend ügyében. Mindezek ellenére nem állítható, hogy az ellenzéki pártok bármelyike is túl nagy lépést tett volna tavaly a kormányrúd megszerzése felé, s egyelőre azoknak is csalódniuk kellett, akik a civil mozgolódások körül keresik a csodafegyvert.

Óvatosan jósolgatnék, hogy mi várható idén. Valószínűsíthető, hogy Orbán Viktor belátta, a migrációs tematikából már minden létező belpolitikai hasznot kifacsart, így annak napirenden tartása mellett már látszanak az új irány körvonalai. Jóléti intézkedések, béremelések, adókönnyítések, nyugdíjasoknak tett gesztusok várhatók idén is, amihez persze jól jönne a tavalyinál lényegesen nagyobb gazdasági növekedés. Az új hatalompárti média nyomása alatt álló ellenzéknek erre is tekintettel kell manővereznie, egymással a külön meccseit megvívnia, majd kihívóként fellépnie. Utóbbi esetében a kormányképesség érzete a kulcs, amit a baloldal vissza-, a Jobbik megszerezni igyekszik.

Évek óta kettősség jellemzi a társadalmat: a biztos pártválasztók körében első a Fidesz, miközben a társadalomban minimum enyhe többségben vannak a kormánnyal elégedetlenek, a bizonytalanok aránya pedig masszívan magas. Lenne tehát keresnivalója az ellenzéknek, de kereslet és kínálat sehogyan sem találkozik. Az év kérdése, hogy ebben történik-e fordulat. Visszatérve az államfő üzenetéhez, feltételezem, van kereslet a háborús lelkületű kormányzást és a mindent tagadó ellenzékiséget meghaladó, hiteles politikára.