Erős üzenete van jelen politikai viszonyaink között Áder János újévi köszöntőjének, amelyben a köztársasági elnök a kiegyezést követő korszak felívelő pályáját idézte fel követésre méltó példaként. Az idei év a választás felvezetése, amikor a harci zaj még inkább elnyomja a józan hangokat, a kompromisszum szándékát. Változatlan erőviszonyok jellemezték 2016-ot a belpolitikában. Mindenki maradt, ahol az év elején volt. Kormányoldal és ellenzék mégsem egyezhet ki döntetlenben; ez az állapot egyértelműen a Fidesznek jó, hiszen a felmérések szerint továbbra is magabiztosan vezeti a pártok támogatottsági listáját, most már - némi túlzással – emberemlékezet óta. Ha idén annyit tesz, hogy őrzi a pozícióját, egy év múlva csak az lesz a kérdés, hogy egyszerű vagy kétharmados többséggel kormányozhat tovább 2018 tavasza után.
A fő esélyes tehát változatlan, ma azonban még nem állítható, hogy lefutott lenne a következő általános parlamenti választás. Pedig közel járt hozzá a Fidesz tavaly, hogy a ciklus derekán pontot tegyen az ügy végére: ha érvényes az úgynevezett kvótaellenes népszavazás, az olyan lendületet ad a kormánypártoknak, ami kitarthatott volna jövő tavaszig is. A nemek 98 százalékos aránya imponáló, de aligha egy érvénytelen népszavazás, majd annak nyomán egy elbukott alaptörvény-módosítás szerepelt a miniszterelnök mestertervében.
Bármilyen különös, a legfontosabb politikai erőpróbákat tavaly rendre az ellenzék nyerte. Igaz, ezt ő maga és a választói sem nagyon vették észre. Az év elején az MSZP botrányos körülmények között, ámde sikertelenül elbuktatni igyekezett népszavazási kezdeményezésével elérte a társadalom nagyobb részét irritáló vasárnapi boltzár eltörlését. Fodor Gáborékat leszámítva a baloldali, liberális ellenzéknek a kötelező betelepítés témájában tartott népszavazáson nem az igenek irreális győzelme, hanem a voksolás érvénytelenné tétele volt a célja, s ezt is elérte. Majd a Jobbik az egyik Fideszhez kötődő korrupciógyanús ügy reflektorfénybe helyezésével élt az alaptörvény módosítása kapcsán meglévő alkuhelyzetével, s a miniszterelnök ország-világ előtt a kötvényüzletet választotta az „ország megvédése” helyett. Az ellenzék kisebb sikereket is elkönyvelhetett, így kompromisszumra szorította a Fideszt a terrorveszélyre való hivatkozással erőltetett rendkívüli jogrend ügyében. Mindezek ellenére nem állítható, hogy az ellenzéki pártok bármelyike is túl nagy lépést tett volna tavaly a kormányrúd megszerzése felé, s egyelőre azoknak is csalódniuk kellett, akik a civil mozgolódások körül keresik a csodafegyvert.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!