Éppenséggel lehet követni az izraeli mintát egy demokratikus közép-európai országban, csak akkor néhány kérdést tisztázni kellene. Például el kellene dönteni, hogy ki a civil, és ki az álcivil. Mennyire civil a CÖF, amely most hatalmas plakátokon éppen Vona Gábort üti-vágja, mondhatnánk civil módra, totál politikamentesen? Ügyes-e az a politika, amely a tervezett rendeletével az összes civil iránt gyanakvást kelt, már-már háborút hirdet, holott neki csak bizonyos (ál)civilekkel van baja, és nincsenek érvei arra nézvést, hogy ha már ennyire civilmozgalom-ellenes, akkor miért támogat egyes (ál)civileket? Tán csak nem azért, mert ők viszont roppant hasznos politikai szolgálatot tesznek neki? Egyáltalán: hogyan kapcsolódik egymáshoz az álcivilség és a kormányellenesség? Lehet, hogy az álcivilség elsődleges ismertetőjele a kormánykritikus attitűd? Ki igazodik itt ki? És besorolható-e gond nélkül a kormányellenes álcivilek közé például a TASZ, amely szervezet Gyurcsány országlása idején a 2006-os rendőri atrocitások után számos sértettet képviselt, így az ellenzék akkori vezérét, Orbán Viktort is, aki ellen pert indított az Igazságügyi Minisztérium, mert kimondta, hogy a rendőrség nyílt politikai uszításra cselekedett? Ki tehát a civil, és ki az álcivil? Nem olyasmi ez az egész, mint az álhírek máris szép karriert befutott kategóriájának esete, ahol a biztos fogódzót szintén csak egyetlen tényező, az Oroszországhoz való viszony jelenti?
Az a politikusi nyilatkozat, amely mögött több hatalom van, mint igazság, csak arra jó, hogy rontsa a közérzetünket. A történelem arra tanít, hogy legyünk óvatosak a vehemens eltakarítókkal.
