Miniszterelnök úr szeretné

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Hiába kérlelték szép szavakkal a Fidesz prominensei az ellenzékieket, hogy szavazzák meg a plakáttörvényt.

Csécsi László
2017. 06. 14. 22:01

A választópolgárok szemszögéből nézve a kampány átláthatóbbá tétele kívánatos cél lehet, a gondot az jelenti, hogy a törvény jóval hátrányosabban érintette volna az ellenzéki pártokat, mint a kormánypártot. Hangozzék ugyanis bármilyen egyértelműnek a plakátkihelyezések tilalma, azt könnyedén ki lehetne játszani. A kormány eddig is szívesen jelenítette meg a véleményét hozzá lojális szervezetek hirdetésein. Amennyiben ezeket a későbbiekben tájékoztató jellegű közleményeknek minősítette volna, azok továbbra is megjelenhettek volna a hirdetőoszlopokon.

A Fidesz tehát tegnap nem tudta átugrani a lécet, de meglepne, ha egyetlen kudarc eltántorítaná. Hogy mi lesz a következő lépésük, azt egyelőre csak ők tudják, de az a kívülállók számára is egyértelműen látható, hogy komolyan készülnek a kampányidőszakra. A célegyenes még messze van, de a jelek szerint az a cél, hogy már az utolsó kanyarban se legyen mellettük senki, aki komolyan beleszólhat a végeredménybe. Ezt kétféleképpen érhetik el: vagy nagyon jól kormányoznak, vagy gúzsba kötik az ellenzéket, és elhallgattatják a kritikus hangokat. Az utóbbi módszer valahogy testhezállóbbnak tűnik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.