Budapest utcáit járva alig érzékeli az ember, hogy a város a vizes világbajnokság lázában ég (állítólag). Sehol egy plakát, amely a jeles eseményre hívná fel a figyelmünket. Annál több van abból, amely azt szuggerálja, hogy egy Soros nevű illető valami közelebbről meg nem határozott nevetésre készül; talán előadja A denevérből a kacagó áriát, ami tudvalevőleg szoprán ária, a Sorosból meg legjobb esetben is holmi recsegős bariton néz ki. Így mindjárt érthetővé válik a felszólítás is, miszerint ne hagyjuk, hogy nevetgéljen itt nekünk. E plakátok üzenetét – hiába tolták az orrunk alá sok-sok ezer példányban – a magyarok se nagyon értik, s akkor képzeljük el, mit gondolhat róluk a világbajnokságra érkező külföldi. Egy svájci vízilabda-rajongó vagy a műúszás montenegrói szerelmese valószínűleg nem ismeri Soros Györgyöt, így alapos fejtörést okozhatna neki, vajon ki lehet ez a roppant fontos ember, akinek vigyorgó képmásába lépen-nyomon belebotlik.
Arra még rájönnek maguktól is, nem Hosszú Katinka, de aztán eljön az elkerülhetetlen pillanat, s tőlünk, helyismerettel rendelkező őslakosoktól érdeklődnek, hogy ki fia-borja az ott a plakáton. Mi pedig ékes Rigó utcai dialektusban elmagyarázzuk, hogy Magyarország első számú közellensége, de nem azért van ily rengeteg példányban kifüggesztve meg kiragasztva, mert körözés alatt áll, hanem azért, hogy ne hagyjuk, hogy ő nevessen a végén. Azt ne kérdezzék, hogy minek a végén, azt meg pláne ne, hogy miért ne nevessen, mert aki ezeket is tudja, az könnyen az antiszemitizmus vádját vonja önnön fejére, s akkor derék külföldi barátaink arra gondolnak majd: mindig mondták nekik, hogy a magyarok különlegesek meg furcsák, de megalapozott lenne kollektíve idiótának nevezni őket.
Ám a fátum szerencsés végzése folytán az egész problémát zárójelbe tehetjük, s nem kell majd nehéz felfogású külföldiek kíváncsiságát kielégítenünk arról, hogy ki az a plakátról ránk vigyorgó kivénhedt amorózó, mert a kormány úgy döntött, hogy leszedik a Soros-hirdetéseket. Szívesen örvendeznénk azon, hogy a kormányzati agytrösztben a józan ész és a jó ízlés fölébe kerekedett a korlátolt pragmatizmusnak, de a hivatalos álláspont szerint a vizes vébének és a megnövekedett idegenforgalomnak semmi köze nincs a plakátok eltüntetéséhez, pusztán véletlen időbeli egyezésről van szó. A Kormányzati Tájékoztatási Központ arról tájékoztatta központilag a közvéleményt, hogy eleve így tervezték a kampány kifutását. Semmi okunk kételkedni egy ilyen tekintélyes szerv bejelentésében, csak azt furcsálljuk kicsinyt, hogy nemcsak nekünk mezei polgároknak, de még a miniszterelnök úrnak sem szóltak eddig erről a szigorú határidőről, hiszen alig egy hete fogadkozott a kormányfő kemény eltökéltséggel, hogy szó sem lehet a plakátok leszedéséről. Sőt, amikor Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte, hogy ők is utálják Sorost, akkor a magyar vezérkar meghatározó jelentőségű világpolitikai tényezőnek képzelhette magát, ami olykor megesik vele, de többnyire minden értékelhető ok nélkül.
Szóval a hét elején még szó sem volt a gyors kampányzárásról, de nyilván csak azért, hogy Soros ne tudjon felkészülni rá, s nehogy még ebből is hasznot húzzon a vén spekuláns. Csak csupán és kizárólag érdekességként jegyzem meg, hogy július 15-én lép hatályba a plakáttörvény azon passzusa, miszerint kampányidőszakon kívül nem hirdethetnek a pártok óriásplakátokon, de ez a tiltás a kormányra nem vonatkozik. Így fel sem vetődhet, hogy e törvény miatt szednék le a Soros-plakátokat, hiszen a kormánypártok azokat az előírásokat sem szokták betartani, amelyek vonatkoznak rájuk. Informálisan elterjedt az a magyarázat, hogy a plakátok (átmeneti) eltüntetésének az a prózai oka, hogy a miniszterelnök úr nem szeretné, ha a vébé alatt a „sorosozás” lenne a fő téma. Majd utána folytatják, bár azt még nem tudni, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében ki lesz az aktuális Utálatos Kép.
