Plakátmagány

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A hét elején még szó sem volt a gyors kampányzárásról, de nyilván csak azért, hogy Soros ne tudjon felkészülni rá.

Ugró Miklós
2017. 07. 13. 22:01

Szóval a hét elején még szó sem volt a gyors kampányzárásról, de nyilván csak azért, hogy Soros ne tudjon felkészülni rá, s nehogy még ebből is hasznot húzzon a vén spekuláns. Csak csupán és kizárólag érdekességként jegyzem meg, hogy július 15-én lép hatályba a plakáttörvény azon passzusa, miszerint kampányidőszakon kívül nem hirdethetnek a pártok óriásplakátokon, de ez a tiltás a kormányra nem vonatkozik. Így fel sem vetődhet, hogy e törvény miatt szednék le a Soros-plakátokat, hiszen a kormánypártok azokat az előírásokat sem szokták betartani, amelyek vonatkoznak rájuk. Informálisan elterjedt az a magyarázat, hogy a plakátok (átmeneti) eltüntetésének az a prózai oka, hogy a miniszterelnök úr nem szeretné, ha a vébé alatt a „sorosozás” lenne a fő téma. Majd utána folytatják, bár azt még nem tudni, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében ki lesz az aktuális Utálatos Kép.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.