Nem tudom, hány honfitársunk nyitott cukrászdát Bécsben, az viszont tény, hogy sok hazánkfia robotol az osztrák vagy valamely más nyugati főváros vendéglátóegységeiben, miután több százezren hagyták el Magyarországot az elmúlt években. Akadt néhány ember, aki nemmel szavazott az EU-tagságra – köztük e sorok írója is –, bár pontosabb kifejezés lenne a „még nem” voks. Túl korai volt az uniós csatlakozás, a magyar gazdaságot felkészületlenül érte az egységes szabadpiac intézménye, a versenyképesebb nyugati cégek lényegében egész ágazatokat taroltak le a volt szocialista országokban. Az MSZP és Pukli István pártja, a Polgári Világ a napokban jelentette be, hogy aláírást gyűjt az euró mielőbbi bevezetése mellett. A szocialisták alelnöke, Ujhelyi István lényegében az orbáni illiberális politika elleni küzdelem jegyében vezetné be a közös uniós fizetőeszközt.
Déjà vu érzésem van. Az észérvek helyett ismét az érzelmek dominálnak, pedig az euró bevezetése nem az Ujhelyi által vizionált politikai értékválasztás témakörébe tartozik, hanem egyértelműen gazdasági kérdés. Kár azon vitatkozni, hogy be kell-e vezetni az eurót, hiszen minden uniós tagállam vállalta a csatlakozáskor, hogy előbb-utóbb elhagyja a nemzeti valutáját és áttér a közös fizetőeszköz használatára. (Ez alól csak az éppen távozó Nagy-Britannia és Dánia kapott felmentést.)
Az, hogy az euró bevezetése egyértelmű előnyökkel jár, nem kérdés. A magyar gazdaság sebezhetősége csökkenne, a vállalkozások nem lennének kitéve egy hektikusan változó nemzeti deviza árfolyam-ingadozásának, kiszámíthatóan tervezhetővé válna az üzleti év. A közös valuta alacsonyan tartja az inflációt, olcsó hiteleket tesz lehetővé, és csökkenti a pénzváltás költségeit. (Ha Magyarország már a kétezres évek végén bevezette volna az eurót, a devizahitelesek sem jártak volna rosszul.) Eközben az Európai Bizottság további terveket szövöget, ezek között szerepel a közös adósságkibocsátási pénzügyi eszköz – az eurókötvény bevezetésének az előszobája –, amely egyfajta közös adósságfinanszírozást tesz lehetővé. Ha ez megvalósul, az eurót használó kelet-európai országok sokkal kisebb kamatok mellett finanszírozhatják az államadósságukat.
A közös bankunió a pénzintézeti rendszert tenné ellenállóbbá, a tőkepiaci unió révén pedig a banki kölcsönök mellett más forrásokat is bevonhatnának a cégek. (Ha Ujhelyi István arra gondolt, hogy az euró bevezetését követően ezek az ellenőrzési mechanizmusok, mint például az egységes bankfelügyelet, majd megakadályozzák az orbáni unortodox gazdasági lépéseket – lásd az MKB Bank kijátszása –, csalódnia kell. A kurucos magyar mentalitás – ha ez a cél vezérli – az euróövezet tagjaként is megtalálja annak a lehetőségét, hogy lopjon.)
Tény, hogy az euró bevezetését követően a kormány nem gyengíthetné a nemzeti valuta árfolyamát, amellyel mesterségesen javíthatna a gazdaság versenyképességén, és a jegybank keze is meg lenne kötve a monetáris politika terén. Bár ezek az eszközök eleve csak ideig-óráig segíthetnek, hosszú távú hatásuk kérdéses. Azt lehet mondani, hogy hazánk szempontjából egyedül a gazdaság versenyképességének jelenlegi szintje akadályozza meg az euró bevezetését. A haveri kapitalizmus egyik óriási hátránya az, hogy a közbeszerzések során, de sok helyütt a piaci viszonyokban sem a legjobb ajánlat nyeri el egy megrendelő szimpátiáját, hanem az ismerős vagy a kormánypárthoz közel álló vállalkozás. Emiatt is zuhant a mélybe – csak tavaly hat helyet rontva – Magyarország versenyképessége, amelyben már Románia és Bulgária is jobbnak bizonyul. A szocialisták időzítése rossz, Ujhelyi István nyugodtan rendelhet egy kávét, és a cukrászda teraszán ülve elgondolkodhat azon – Budapesten vagy Bécsben –, hogy kormányra kerülve mit tenne a korrupció visszaszorítása érdekében. Mert ez lenne az euróbevezetés igazi előszobája.
