Ámokfutók

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Nyugat vélt és valós érdekeitől vezérelve oroszellenes hevületében Ukrajnának elnéz mindent.

Stier Gábor
2017. 09. 11. 22:01

Ebben a helyzetben az a minimum, hogy a magyar kormány minden követ megmozgat az ámokfutás megállítására. Ebben az első lépés, hogy felnyissuk a világ szemét. A Nyugat ugyanis vélt és valós érdekeitől vezérelve, oroszellenes hevületében Ukrajnának elnéz mindent. Kijev pedig kihasználja ezt a vakságot. Ha már egyszer őt is csak ki- és felhasználják. Törekvésünk mellé szövetségeseket kell szerezni, amit megkönnyít, hogy ez a nyelvi terror messze nem csupán a kárpátaljai magyarokat érinti. Él Ukrajnában lengyel, román, ruszin kisebbség is, és akkor még nem beszéltünk az oroszokról és az oroszul beszélő ukránokról. Persze ebben a kérdésben aligha mer bárki is összefogni Moszkvával, ám az kimondható, hogy a kisebbségi és nyelvi jogok az orosz ajkúakra is vonatkoznak. De ne menjünk ilyen messzire, találhatunk támogatókat közelebb is! Tiltakozott már e törvény miatt Románia, és az elmúlt két évben Lengyelország is több esetben hangosan Kijev értésére adta, hogy Banderával nem várják az Európai Unióba. Szóval az értetlenségünkkel és a haragunkkal nem vagyunk egyedül. Végül ne felejtsük el, hogy a magyar érdekek érvényesítésére a nemzeti összefogás teremti meg az igazi esélyt. Zárójelbe kell tehát tenni az ellentéteket, a pártpolitikát, a kampányt, és közösen kell erőt demonstrálni. Enélkül komolytalannak tűnik még a mégoly jogos felháborodásunk is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.