Függő játszma

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Hogy keres a müncheni árufeltöltő, eladó, bolti takarító jóval több pénzt, mint magyarországi társai?

Erdősi Csaba
2017. 09. 10. 22:01

A munkaadói oldal és a dolgozók újabb tárgyalások elé néznek. Remélhetőleg közelednek egymáshoz a jelenleg még nagyon távoli álláspontok. A Tesco vezetői úgy érzik, a kötelező idei béremelésekkel megtették, amit megtehettek, de ezt aligha tarthatják a végtelenségig a közvélemény szimpátiáját is érezhetően kivívó dolgozókkal szemben. Ha az árakban már ott vagyunk, előbb-utóbb a bérekben is meg kell közelítenünk a nyugat-európaiakat. Ez rendkívül sok rétegű és hosszú folyamat, de meg kell indulnia, mielőtt kiürül az ország. Ugyanakkor a szakszervezetek józan belátására is szükség lenne, hiszen a munkaerőpiaci helyzet mindenki előtt ismert: szinte nincs olyan ágazat ma Magyarországon, amely ne küszködne emberhiánnyal. Ha ezt nem veszik figyelembe, és foggal-körömmel ragaszkodnak a nagyarányú létszámbővítéshez, könnyen az a kép alakulhat ki, hogy nem csupán az alkalmazottak érdekeiért küzdenek, hanem résztvevői egy legalábbis kétes játszmának, alátámasztva a kizsákmányoló multik kontra becsületes magyar cégekről kreált kormányzati víziót. Amely pont olyan messze van a valóságtól, mint egy német pénztáros fizetése a magyarétól.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.