Nem kizárt, hogy ez az írás is része a Soros-tervnek. Még nem tudhatom, pláne hogy nem is az én dolgom eldönteni, hiszen azért fizetnek a kormányzati apparátusban egy rakás kiváló szakembert, hogy tévedhetetlenül megmondják, mi tartozik a Soros-tervhez, és mi nem, ki eszik a tenyeréből, ki az ügynöke és egyáltalán mi minden hajtja az ő malmára a vizet. Mert Soros-terv létezik. Hiába tagadják, sőt tagadtam magam is sokáig, az oppozíciós álláspont ebben a kérdésben tarthatatlan. A terv létezik, és kész. Tájékozott, nyitott szemmel járó hazafinak efelől nem lehet fikarcnyi kétsége sem. Honnan lehet ily biztosan tudni a terv létezéséről? Hát onnan, hogy a kormány mondta. Olyan szellemi és morális nagyságok, mint Semjén Zsolt, Németh Szilárd vagy Deutsch Tamás nem tévedhetnek, s főleg nem vezethetik félre az országot ily nagy horderejű kérdésben, úgyhogy mondjanak bármit a károgók, tervnek lennie kell. És ha kell, akkor van is.
Miután ily veretes, cáfolhatatlan logikával, tudományos igénnyel bebizonyítottuk a terv létezését, felvetődik a kérdés: mikor született ez a gyalázatos Soros-terv, mióta mérgezi a levegőt? A válasz egyszerű, valamikor ez év tavaszán vergődött a napvilágra, legalábbis a kormány azóta beszél róla, márpedig, ha korábban is lett volna ilyen, azt a mi választott vezetőink semmiképpen nem hallgatják el. Biztosak lehetünk abban, a Soros-terv ahogy kidugta degenerált fejét a földből, a kormány azonnal észlelte, s rögtön leleplezte a létét. Egy ilyen éber és éleslátású társulat elől, mint amilyen a Fidesz–KDNP, nem lehet eltitkolni, elrejteni semmit. Így akik azt hiszik, hogy Soros már 1985-ben gyalázatos elképzeléseit készítette elő különböző tanulmányi, kutatói, alkotói ösztöndíjak osztogatásával, vagy az oktatási és kulturális intézményeknek juttatott több ezer fénymásológép adományozásával, az téved, vagy a Soros csicskája.
Mert lehet, hogy a gonosz spekulánsok jó előre kifundálják, miként döntik romlásba a fél világot, de ilyen hosszú távra még Habony Árpád sem tud tervezni, nemhogy egy Soros-féle sipista. A Soros-terv kiindulópontjaként a pénzember egy 2015-ben megjelent cikkét szokás emlegetni, de az még nem a terv volt! Hallottuk akkoriban Németh Szilárdtól, hogy elkészült a Soros-terv, kéretik a lakosságot undorodni tőle, átkokat szórni rá és konzultálni róla? Ugye nem hallottuk! Nem is hallhattuk, mert még nem volt terv! Aztán 2016-ban felülbírálta korábbi nézeteit, újabb tanulmányt írt, de a terv még akkor sem volt készen. Az, mint korábban mondottuk, csak idén tavasszal jött elő, de a korábbi, 2015-ös írásra alapozva. Micsoda ördögi ravaszság! A felülbírált, átjavított elképzelésekből lett a terv, a revideált nézetek csak a félrevezetést szolgálják. De népünk nagy vezérének és vezérkarának eszén az ilyen Soros-félék nem tudnak túljárni. Hiába spekulált, lebukott az öreg tőzsdei vigéc. Köszönet és hála vezetőinknek, hogy felnyitották népünk szemét, megvilágosították elméjét, s rámutattak megátalkodott ellenségünkre.