Jó úton járnak

A hazai kulturális életet jelen pillanatban leginkább egy háborúsfilm-paródia fogalomkészletével írhatjuk le.

Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kedden megválasztott új elnöke áldott embernek érezheti magát. A Liszt-díjas karmester még el sem foglalta a két ciklus után leköszönő Fekete György irodáját, a köztestület máris gazdagabb lett egy sokmilliárdos épületegyüttessel. Szimbolikus (és igen diszkréten tálalt) gesztus volt a kormány részéről, hogy a tisztújítást megelőző héten kiszivárogtatta, az MMA-nak ajándékozza az egykor Korvin Ottó nevét is viselő volt BM-kórházat.

A Városligeti fasori telket és a rajta álló, lerobbant épületegyüttest nem először próbálják meg hasznosítani, ám a költségek korábban már a tervezési fázisban is több tíz milliárd forintig szaladtak, ami megpecsételte a projekt sorsát. Eddig. Az MMA esetében azonban az állami támogatás fogalma új jelentéssel telítődött. Fekete György hatéves regnálása alatt az MMA magáévá tette a kultúrát, amelynek finanszírozása így eggyé vált az akadémiával. A Makovecz Imre által alapított szervezetre a kormány sosem sajnálja a pénzt.

Igaz, ha hihetünk a leköszönő elnöknek, még közel sem beszélhetünk totális térfoglalásról, hiszen – ahogy egy interjúban kifejtette – a köztestület csupán csecsemőkorú, és csak 10-15 év múlva lehet majd „a magyar alkotó- és előadó-művészet szíve-lelke”. Lesz tehát min dolgoznia Vashegyi Györgynek.

Túlzott naivitás lenne persze azt gondolni, hogy önállóan szabhatja majd meg a következő három év irányvonalát. Az akadémia ugyanis, mint egy elszánt mamutcsorda, nehezen fordul. Ráadásul Fekete György és jobbkeze, Kucsera Tamás Gergely főtitkár hosszú árnyékából sem lehet egykönnyen kilépni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a különvéleményei miatt rebellisként elkönyvelt Jankovics Marcell egy nappal a tisztújító közgyűlés előtt visszalépett az elnökjelöltségtől; az akadémia tagjai pedig a legkevésbé erősnek tartott Vashegyit választották elnöknek. Forradalmi változtatások helyett így legfeljebb kisebb korrekciókra számíthatunk, ami a jelenlegi viszonyok konzerválását vetíti előre – perverz eufemizmussal élve: eljön a konszolidáció időszaka. Ez pedig közel sem szívderítő forgatókönyv.

A hazai kulturális életet ugyanis jelen pillanatban leginkább egy háborúsfilm-paródia fogalomkészletével írhatjuk le. Az elnyomottak körében lépten-nyomon kigúnyolt hódító hatalom mindenhová kitűzte zászlaját, a szórványos gerillaharcot pedig már az ellenállók sem veszik komolyan. Az MMA azok után, hogy minden funkciójára egy újabb luxusépületet kapott az államtól, szép lassan elfoglalta a mecenatúra legfőbb szervét, a Nemzeti Kulturális Alapot is.

A kulturális élet egypólusúvá vált. Ez pedig – mintha egy régóta nem használt végtag feszülne új mozdulatba – kellemetlen emlékű politikai reflexeket idéz. És ami még ennél is nagyobb baj, a totalizálás miatt az MMA számára sokadrangú, a magyar kultúra jövőjét illetően létfontosságú kérdéseket már fel sem teszik. A számtalan példa közül egyetlenegyet kiragadva: a köztestületnek ajándékozott volt BM-kórházban az építészeti múzeum gyűjteményét rendezik majd be, amely korábban a Forster-központ égisze alá tartozott. Az örökségvédelem legfőbb szerve a múzeum anyagát évek óta pincékben és felújításra váró raktárak dohos tereiben volt kénytelen őrizni, hiszen még a beígért támogatásokat sem kapták meg. A Forster-központot aztán idén január 1-jével egyetlen tollvonással megszüntették, a szakemberek egy részét szélnek eresztették. Az építészeti múzeum az MMA-hoz került, ahol egyből kinyílt a pénzcsap, lett épület, és feltehetően lesz több tízmilliárdos felújítás is.

Aminek akár örülhetnénk is, ha a hamarosan újra a régi fényében ragyogó épület árnyékában nem egy tönkretett szakmát, a módszeresen felszabdalt örökségvédelmet és az így veszélybe sodort kulturális örökséget látnánk. Mindezek alapján pedig igen vészjóslóan visszhangoznak Vashegyi György újdonsült elnök szavai, amelyek szerint az akadémia jó úton jár küldetése betöltéséhez.