Ezzel együtt biztos, hogy apokaliptikus viszonyok között, világvége-hangulatban sem élni, sem jövőt tervezni nem kényelmes. Azokban a kulturális univerzumokban legalábbis, amelyekben egy önazonos ország megmaradása múlhat. Ezen a ponton el is érkeztünk a másik momentumhoz. Orbán Viktor a reformáció 500. évfordulója alkalmából rendezett arénás ünnepségen mesélt már róla: amikor a kormány azért dolgozik, hogy a magyarok jól éljenek, arra is törekszik, hogy derűsebben tudjanak élni. Most azt mondta: felmérések szerint Magyarországon az emberek azt gondolják, az utánuk jövő nemzedéknek jobb lesz. Márpedig a politikában ez a lelki jelenség a legfontosabb. Nálunk ezzel nincs baj, a végén – fogalmazott – még derűsen fognak élni a magyarok.
A valóság, a közhangulat és a miniszterelnök farkasszemet néznek. Ki bírja tovább? Magyarország amúgy különös hely. Már a legvidámabb barakk is hazugság volt, és azóta sem kacagunk többet. Különösen akkor nem tesszük, amikor a komplett kormányzati propaganda a zsigeri ijesztgetésre irányul – és ami ezzel szembeszegezhető, az annyi, hogy Orbán Viktor és köre félelmetesen gátlástalan. Háborús helyzetben ritka madár a derű. Maximum annak lehet örülni, hogy mi még megvagyunk, ahogy megvagyunk. Valóban érdekes: a miniszterelnök, ha másért nem, kihívói alkalmatlansága láttán kétségkívül megtehetné, hogy a Soros-horrort hanyagolva eredményekkel példálózzon, győztesnek mutassa magát, jobb kedvű magyarokat terelgessen a szavazókörök irányába. Ám ebben hiába is bíznánk. Két okból sem történhet meg. Az egyik, hogy a korszerű politikában a mínusz mindig erősebb, mint a plusz. A másik: Orbán Viktor harcos volt mindig, és az is marad. Sosem lesz belőle kabarészínész a szórakoztatóiparban. Jóságos apánk sem nagyon.
