Szögezzük le elöljáróban sokadszorra is, hogy a kötelező európai uniós menekültkvóta fenntarthatatlan és működtethetetlen marhaság, eljárt felette az idő már azelőtt, hogy érdemben kiteljesedhetett volna, így a továbbiakban elkerülhetjük, hogy bővebben foglalkozzunk a tartalmával. Fontosabb, hogy a vele kapcsolatos hosszan tartó csatározásnak – az egyik oldalról „Brüsszel”, a másikról bizonyos visegrádi országok között – mi minden lehet a tétje és a következménye uniós és belpolitikailag.
Amikor az Európai Bíróság az úgynevezett kvótaper előző felvonásában szeptemberben a magyar kormányt – is – elmarasztaló döntést hozott, Szijjártó Péter külügyminiszter ekként kommentált: az igazi csata most kezdődik, Magyarország minden jogorvoslati lehetőséget igénybe vesz, hogy ne lehessen az országba telepíteni senkit. Ne feledjük megemlíteni, hogy ez még mindig az a 2015. őszi keltezésű történet, amely esetünkben szám szerint 1294 nemzetközi védelemre szoruló menedékkérő ügyének elbírálásáról szólt volna. Akkor a magyar kormány perelte be az Európai Bizottságot – és veszített. Szijjártó valószínűleg nem pont erre gondolt, de: az „igazi csata” folytatása jegyében ezúttal az Európai Bizottság indított kötelezettségszegési eljárásokat, nem csupán Magyarország, hanem Lengyelország és Csehország ellen is. Ennek az eljárásnak – úgy is, mint a következő fejezetnek – a vége nagy valószínűséggel pénzbüntetés lesz. Nem holnap, nem holnapután: az első ülésekre novemberben vagy decemberben kerülhet sor, döntésre értelemszerűen később.
Sok víz lefolyik addig a szóba jöhető folyókon. Mást ne mondjunk, hazánkban parlamenti választást tartanak áprilisban. Nincs szükség osztályon felüli fantáziához ahhoz, hogy vélelmezni merjük: Jean-Claude Juncker és pajtásai – hogy jogi vagy kissé politikai okokból is, mindegy – ezzel is adnak muníciót kormánypártunk üzemszerűen pörgő kampányához. Olaj a tűzre, hab a tortára. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy „Brüsszelnek” kötelező lenne ilyetén szempontokat is figyelembe vennie, amikor tesznek rá és döntéseire. Azt viszont akarjuk mondani, hogy ez változatlanul olyan ügy, amelyből Orbán Viktor és üzletfelei kizárólag jól jöhetnek ki. Áprilisig mindenképpen. Az újabb eljárás innen nézvést újabb argumentum a játszmájukhoz. Lehet lobogtatni a papírt, hogy lám: sehogy sem mondanak le arról, hogy erőszakkal muszlimosítsanak bennünket.