Ángyán József legújabb jelentése szerint Borsodban is a kormánypárti politikusok rokonai és a jelenlegi politikai hatalom holdudvarába tartozó üzletemberek jártak nagyon jól az állami földpályázatokon. A professzor a megyei árveréseken nyertes új tulajdonosok földszerzéseit vizsgálta tanulmányában. Nincs már abban semmi meglepő, hogy az emberek fásultan veszik tudomásul az újabb, bizonyítékerejű dokumentumot, amely arról szól, hogy az árveréses földprivatizáció az elszegényedett, hátrányos helyzetű térségben is a kiválasztott csókosok gazdagodásához vezetett. Mint ahogy Mészáros Lőrinc 222. cégének megszerzése miatt se vonulnak utcára az emberek, legyintenek rá, s koccintanak egyet az egyszeri gázszerelő egészségére.
Ángyán József kutatómunkája során a nagy borsodi nyertesek között Tállai András rokonaira és Budai Gyulára bukkant. Tállaiban a nemzeti adóhatóságot komoly szakértelemmel felügyelő államtitkárt süvegelhetik meg a földbirtokossá gazdagított hálás rokonok, Budaiban pedig éppen azt a volt elszámoltatási kormánybiztost, akinek a 2002 és 2010 közötti nyolc év korrupciógyanús ügyeit kellett volna lelepleznie és a bűnüldöző hatóságok kezére juttatnia. Kár, hogy ez nem nagyon sikerült neki. Budai Gyula nyilván belefáradt a baloldali politikusok közpénzrablásainak leleplezése során vívott szélmalomharcba, és talán vissza is akar vonulni az újonnan szerzett földbirtokára, hogy a mezőgazdaság felvirágoztatásáért tevékenykedjen kapával s kaszával. És bár nagyon nehezen tudjuk elképzelni, amint megragadja az eke szarvát, az biztos, hogy a kaszával elboldogul. Mert a közösből kaszálni ő is megtanult. Egyszer majd elszámoltatja őt is valaki. Talán.
Ángyán professzor elemzése szerint 54 nyertes pályázó osztozik 3400 hektárnyi Borsod-Abaúj-Zemplén megyei termőföldön. Az, hogy az új tulajdonosok között van olyan is, aki több száz kilométerre lakik a földbirtokától, jól jelzi, hogy az előírásokat lazán kijátszották, tekintve hogy a jogszabály betartásával csak a húsz kilométeres körzethatáron belül lakó gazdák vehették volna meg ezeket a földeket.