Akinek sok az ellensége, barátokra is nagy szüksége van. És Orbán Viktor már nem nagyon válogat. Az Európai Néppárt Fidesz iránti lelkesedése mérsékeltnek mondható, Brüsszellel és a nagy befolyású uniós tagállami vezetőkkel megromlott a viszony, Amerikával sem lett jobb Trump megjelenésével. Maradnak a nyugat-európai szélsőjobb figurái – akik néhol erősödhetnek, de áttörésük várat magára –, a változékony hangulatú visegrádi partnerek és a Putyinhoz hasonló autokrata vezetők. Ám itt a NATO- és EU-tag Magyarország barát-ellenség felismerő rendszere mintha végképp összezavarodott volna – legalábbis a papíron szövetségeseink így látják –, amely állapot tartósan nem maradhat következmények nélkül.
Orbán Viktor figyelemre méltó képességekkel büszkélkedhet, ha a barát-ellenség koordináták átállításáról van szó. Egykori Soros-ösztöndíjasból, az amerikai térségi behatolás ágenséből aggály nélkül vált a milliárdos elleni gyűlöletkampány karmesterévé. Néhány év alatt pedig a russzofóbia tüneteit mutató politikusból a Kreml fontos európai szövetségese lett. Vagy itt az új barát: a szélsőjobboldali izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu, akivel mások mellett a szigorú menekültpolitika köti össze – és azoknak a muszlimoknak az elutasítása, akiknek kultúrájáról néhány éve még oly szépeket mondott.
Az arab az új zsidó – hangzik el Bödőcs Tibor Orbán-paródiájában. Carl Schmitt sem foglalhatta volna össze frappánsabban, az árnyalatokat mellőző tömörséggel és túlzással az ellenségkép váltogatására építő politika lényegét. Április 8-án ennek jövőjéről is döntünk.
