Fény az alagút végén

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Tovább csökkent a munkanélküliség – erősítette meg számadataival a Központi Statisztikai Hivatal.

Magyar Nemzet
2012. 09. 28. 22:01

Drámai képet festett tegnap az uniót sújtó munkanélküliségről Andor László EU-biztos, idézve az Európai Bizottság elnökét, aki szerint „valóságos szociális vészhelyzet” áll fenn. A munkanélküliek száma az EU-ban elérte a 25,3 milliót, ez történelmi csúcspontnak számít. A tavaly márciusi adatokhoz képest 2,6 milliós az emelkedés. A munkanélküliségi ráta – amely uniós szinten 10,4 százalékos – 17 tagállamban emelkedett. Spanyolországban a munkanélküliek aránya már elérte a 25,1 százalékot. Az unió összességében a fiatalok körében 22,5 százalékos a munkanélküliség, tizenkét tagállamban pedig meghaladja a 25 százalékot is.

Eközben a baloldali ellenzék időről időre kiáll, és számon kéri Orbánékon a beígért egymillió új munkahelyet. (Amit tíz esztendőre vállaltak.) A számok mindig magukért beszélnek: a KSH szerint most augusztusban 3,914 millióan dolgoztak, két évvel korábban, a kormányváltás után 3,776 millióan. Nyolc évvel korábban, 2002 második negyedévének végén pedig 3,872 millióan. Vagyis ezt sikerült a baloldali kormányoknak 2002 és 2010 között 95 ezerrel csökkenteni úgy, hogy közben csaknem 1900 milliárdot fordítottak munkahelyteremtésre és -megőrzésre.

Politikai korrektségre vallana, ha az ellenzék most az egyszer elismerné az erőfeszítések eredményét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.