Terror, viszonyítva

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az ártatlan civilek elleni terrortámadások szomorú listáján nehéz bármiféle sorrendet felállítani – már ha egyáltalán bölcs dolog ilyesmire kísérletet tenni.

2013. 04. 17. 22:01

Barack Obama, aki első nyilatkozatában még a terrorizmus szót sem vette a szájára, nagyon helyesen fogalmazott, amikor kijelentette: nemcsak azt derítik ki, hogy ki volt az elkövető, hanem azt is, hogy miért tette, amit tett. Nüansznyinak tűnjék bár ez a mondat, az Egyesült Államok első emberének szájából mégis nagy jelentőséggel bír az óvatosság. Nem olyan régen volt ugyanis 2001. szeptember 11., amikor a Fehér Házat egy pillanatra sem érdekelték a támadók indítékai, fontosabb volt a gyors bosszú, és vele együtt a helyzetet kihasználva teret engedni a közel-keleti neokonzervatív geopolitikai kísérletnek. Ma már tudjuk, hogy milyen gyászos eredménnyel, amibe – elismerik amerikai szövetségeseink, vagy sem – éppenséggel a terrorizmus történelmileg példátlan felszítása is beletartozik. Az Egyesült Államok és szövetségeseinek intervenciója nyomán azóta is tucatnyi halálos és több száz sebesült áldozatot követelő merényletek követik egymást rutinszerűen Irakban és Afganisztánban. Terrortámadások ügyében talán nem bölcs dolog a viszonyítás, de mégis elkerülhetetlen. Épp Washington politikája tette azzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.