A nagy szuperholdátverés

Miért cuki vagy inkább ciki a szuperhold? Átverés lenne az egész?

Pedig a szuperhold nem cuki, hanem ciki, körülbelül annyira gáz, mint a jegesvödrözés. Tetszik a bulvárnak, ezért kapjuk a nyakunkba minden hónapban a szuperholdat. Egy hónapja például a szegény Perseida-meteorok „küzdöttek” a szuperholddal. Hát persze hogy veszítettek. Hiába minősítették a szuperholdat át szupergiccsnek, ismeretlen sztárok és celebritások vígan szelfiztek a fényes golyó társaságában, hiszen az annyira cuki, megosztani kötelező! És mennyire meglepő, ismét tömegesen születtek pisai típusú kreatív komponálások (7,3 milliárd kép az eldőlő toronyról, amint támogatja egy véletlenül ott tartózkodó turista) különféle testhelyzetben kelő teleholdakról. Sok-sok képről integet felénk a nemzetközi sikert aratott esztéta, a giccs világa.

Na persze-persze, lehet erre újra és újra azt mondani, hogy „na de mindez mennyire népszerűsíti a csillagászatot, az égi jelenségeket satöbbi”, de azért dugjuk már kicsit a fejünket a mainstream fölé! A szuperhold érzékelhetetlen, még a legtapasztaltabb amatőr csillagászok sem vehetik észre azt a 0,25 magnitúdónyi különbséget a fényességben, azt a néhány ívpercnyi növekedést az átmérőben, ami egy földtávolban bekövetkező teleholdhoz képest mutatkozik. „Másfél évvel ezelőtt láttam egy mikroholdat, jól meg is jegyeztem, milyen kicsi, alig látszott. Ejha, mennyire nagy és kerek most a másfél ezelőttihez képest, csak nem szuper?” Ez nem egészen életszerű. A szuperhold és a valódi csillagászati jelenségek között annyi a különbség, mint a hirtelen felindulásból történt szerelemlakatolás és az egész életre szóló párkapcsolat között. Valódi, tartalmas jelenségekkel, igazi eredményekkel kell népszerűsíteni a tudományt, nem cukiteleholddal.

Persze a szuperholdkultúra sem adja alább, 2014-re már nem három, nem is öt, hanem egyenesen hét szuperholdat számoltak ki egyes szakértők – és tisztelettel kérem, aki szerint ez helyes, ünnepeljen az újholdra eső szuperholdkor is, mert a Mester szerint az is szuper! Nyugodtan kiterjeszthető Nolle definíciója az első negyedre és az utolsó negyedre is, és akkor tényleg csupa szuperségben úszunk. A januári napközelségkor pedig örvendezzünk majd a szupernapnak, Mars-oppozíciókor a szupermarsnak, és a szupergalaxismagnak is, ha majd ránk köszönt a perigalaktikon néhány tízmillió éves időszaka, amikor a Naprendszer a galaxismagközelség 90 százalékos Nolle-sávjában tartózkodik. Mindennek persze ugyanúgy nem lesz értelme, mint a szuperholdnak, de a hordó addig sem áll meg, majd csak kitalálnak valamit, hogy a sok szuperhold közül melyik kapja a megahold címet. És ha szabad javasolnom, addig is ugyanilyen hévvel alkalmazzák a Mester mikrohold-definícióját is, ugyanis a kicsi szép. Csak ne tessék lenézni az apogeumi teleholdat!

A szuperhold mára ugyanúgy a populáris kultúra része lett, mint a „nemjártemberaholdon”, a „nemisgagarinvoltazelső”, a „vanéletamarsoncsakeltitkolják” című közhelyek és közhiedelmek.

Ha valaki kíváncsi a szeptemberi teleholdra, 9-én este nézzen fel az égre. Garantálom, hogy a Hold távcső nélkül is akkorának fog látszani, mint a telehold szabad szemmel.

Hasonló cikkek olvashatók a Csillagászat.hu oldalon.