Hosszú Katinka: Ez egy nagy önbizalomlöket

A háromszoros olimpiai bajnok kiemelte: szeretne még tovább fejlődni pillangón.

MTI
2017. 07. 27. 18:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Majdnem, hogy jobban örültem ennek a bronznak, mint a kétszáz vegyesen szerzett aranynak, mert arra mindenki számított és elvárta” – nyilatkozta a háromszoros olimpiai bajnok, aki 2009 és 2013 után szerzett vb-bronzot ebben a számban. Hozzátette, ilyen időt négy éve nem úszott, de kicsivel tovább tartott az új technika elsajátítása.

Megjegyezte, ez egy nagy önbizalomlöket, a sok év munka, amit beletett a pillangóba, az ki fog jönni. Szeretne még tovább fejlődni ebben az úszásnemben.

Hosszú nem sokkal később már a 4x200 méteres gyorsváltó utolsó tagjaként állt rajtkőre, és elképesztő hátrányból csinált szoros küzdelmet, amelynek végén hatodik lett a magyar csapat.

„A váltó mindig is olyan energiákat mozgatott meg, amelyről azt sem tudjuk, hogy van. Ráadásul ilyen fantasztikus környezetben vagyunk, három társam pedig ott áll mögöttem. Szerettünk volna dobogóra állni, reális cél volt, hátha Tokióra odaérünk. Remélem, benne leszek még akkor is a váltóban” – mondta.

A 28 éves bajai úszósztár a magyar csapat negyedik érmét szerezte a világbajnokságon: vasárnap a 4x100 méteres gyorsváltó lett harmadik, hétfőn Hosszú védte meg címét 200 méter vegyesen, szerdán pedig Cseh László végzett második helyen 200 méter pillangón.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.