A szurkolók egyik legnagyobb kedvence Nagy Viktor, aki nehezen dolgozta fel a döntőbeli vereséget, erről röviden beszélt. „Nem nagyon tudtam jól aludni a döntő óta. Nehéz volt feldolgozni a vereséget azért is, mert 2013-ban, amikor világbajnokok lettünk, hazajöttünk, és megtapasztaltam, hogy itthon mekkora örömöt okoztunk a szurkolóknak. Most is örültek, de azért nem hiszem, hogy ugyanúgy. Ezért van bennem csalódottság. Büszke vagyok a csapatra, a világon a második legjobb válogatott vagyunk. Fantasztikus volt a két hét, Magyarországon mindig elképesztő dolog vízilabdásként játszani, mindenhol telt ház van, ahová csak megyünk. Köszönünk mindent mindenkinek!” – pengetett érzelmi húrokat a kapus.
Erdélyi Balázs rövidre zárta magát: még tombol benne a csalódottság, de hálás a szurkolóknak, a szervezőknek, akik tökéletes körülményeket biztosítottak, büszkén fog visszaemlékezni erre a két hétre.
Az asztal végén foglalt helyet, a világbajnokságon azonban az élre tört, a torna legjobbjának választották: Vámos Márton házi gólkirályként, emellett MVP-ként zárt, de ahogy a döntő után a vegyes zónában, továbbra sem elégedett. „Életem végéig tartom, hogy bárcsak ne lettem volna MVP, de nyertünk volna. Rióig szeretnék visszakanyarodni: ott egy negyed rövidzárlat elég volt, és csak ötödikek lettünk. Azután viszont megmutattuk, mire vagyunk képesek. A döntő ugyanis a világ elitje, mi ide kerültünk be. Itt is volt egy rövidzárlatunk sajnos. Ezt az ezüstöt a görögök ellen nyertük meg, de még túlnyomórészt csalódottság van bennünk” – magyarázta a világklasszissá érő játékos. Hozzátette, hogy az olimpián, a Montenegró elleni rövidzárlaton is sokat gondolkodtak, és a döntőbelin is fognak még, de a stáb meg fogja találni a megoldást.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!