Oroszország nem kér az egyeztetésből

Oroszország nem vesz részt a Szíria barátai elnevezésű csoport péntekre tervezett párizsi találkozóján – jelentette be a francia külügyminiszter.

PR
2012. 07. 03. 16:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Oroszország meghívást kapott, de tudatta, hogy nem vesz részt a megbeszéléseken, ami nem meglepő” – közölte Laurent Fabius kedden, miután találkozott német kollégájával, Guido Westerwellével. A Szíria barátai nevű csoport több mint száz nyugati és arab országot, nemzetközi szervezeteket, valamint a szíriai ellenzék képviselőit tömöríti. A csoport februárban Tuniszban, áprilisban pedig Isztambulban tartott megbeszéléseket. Moszkva és Peking akkor sem vett részt a találkozón.

Mérsékelten pozitívnak tartják Moszkvában a genfi Szíria-konferencia eredményét – összegezte a szombati tanácskozást a Kommerszant című orosz napilap hétfőn.

A szíriai ellenzék ugyanakkor elutasítja a szombati genfi nagyhatalmi konferencián elfogadott béketervet, s egyúttal „szabadságharcának„ folytatását ígérte.

A pénteki, harmadik összejövetelt pár nappal az után tartják, hogy a múlt hét végén Genfben, a Szíriáért Akciócsoport – az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagját is magában foglalja – megállapodott a szíriai politikai átmenet alapelveiről, amelyek szerint egy nemzeti egységkormányban a jelenlegi vezetés és az ellenzéki képviselői is helyet kapnának. A Genfben létrejött megállapodás ugyanakkor nem mondja ki egyértelműen, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök menjen-e vagy maradjon.

Különböző értelmezések

Az egyezséget a nagyhatalmak nem egyformán értelmezik. Az Egyesült Államok és Franciaország véleménye szerint a megállapodás megnyitotta az utat az Aszad utáni korszak felé. Oroszország és Kína, az a két nagyhatalom, amely szilárdan támogatja a szíriai rezsimet, ezzel szemben úgy értékeli, hogy a dokumentum értelmében a szíriaiak jövőjéről saját maguknak kell dönteniük.

„A genfi folyamat beindulásával nincs szükség még egy ilyen fórumra, amelyben közel 150 ország vesz részt” – jelentette ki Szergej Lavrov kedden Moszkvában. Az orosz diplomácia vezetője szerint a Szíria barátai csoport csak arra törekedett, hogy a külső szíriai ellenzéket támogassa.

„Nem tudunk egyetérteni ennek a csoportnak a céljaival, mert azok csak a konfliktus élezését szolgálják, és nem azt, hogy létrejöjjön a megfelelő légkör ahhoz, hogy minden érintett szíriai fél külső beavatkozás nélkül párbeszédbe kezdjen” – indokolta Lavrov a távolmaradást a pénteki megbeszélésekről.

„Kínzóközpontokat” működtetnek Szíriában?

A szíriai titkosszolgálatok országszerte működtetnek „kínzóközpontokat”, ahol a fogva tartottakat botokkal és sodronyokkal verik, savval öntik le, vagy megerőszakolják őket és kitépik a körmüket – közölte a Human Rights Watch (HRW) kedden kiadott jelentésében.

Szíriai erőszak

A genfi emberi jogi tanács múlt szerdán jelentést tett közzé a legutóbbi szíriai fejleményekrő l. Ebben többek között arra mutatott rá, hogy a felkelők elleni harcban az utóbbi három hónapban a kormányerők riasztó mértékben figyelmen kívül hagyták az alapvető emberi jogokat. A testület a jogsértések között említette a kivégzéseket is.

A jelentés szerint továbbra sem tisztázott, hogy ki állt a májusi húlai vérengzés mögött, amelynek több mint száz halálos áldozata volt. A dokum entum ennek kapcsán ugyanakkor annak a nézetnek adott hangot, h ogy a kormányerők valószínűleg több gyilkosságért is felelősek. A t anács jelentésében egyidejűleg felhívta a figyelmet arra is, hogy több he lyi beszámoló a fegyveres lázadó csoportok által végre hajtott gyilkosságokról tesz említést. Egyre több támadás éri az Aszad-ell enes erők részéről a kisebbségben élő keresztényeket, mert a láz adók potenciális veszélyforrásnak, a regnáló elnök támogatóinak tartják őket. Bővebben>>>

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.