Szerénykedett a madridi derbi és az Atlético hőse

Jan Oblak, az Atlético Madrid kapusa szerint az egész csapat jól játszott a Real elleni BL-döntetlen során.

Deák Zsigmond
2015. 04. 14. 22:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A labdarúgó Bajnokok Ligája tavalyi fináléja újratöltve – így hirdették a madridi sztárgárdák mostani negyeddöntős párharcát. Az odavágón 0–0-s döntetlen született, amely főképp az első félidő alapján a hazai Atlético számára volt hízelgő.

A derbi hatalmas, sőt véres küzdelmet hozott, hiszen Sergio Ramos a második félidőben csúnyán lekönyökölte Mandzukicot, de Milorad Mazsics, a szerb játékvezető nem szankcionálta a felrepedt szemöldökű horvát támadó elleni atrocitást. Maradván a délszlávoknál, a mérkőzés legjobbjának az Atlético szlovén kapusát, Jan Oblakot választották az UEFA illetékesei, nem véletlenül, hiszen parádésan védett.

A mérkőzés után viszont szerényen nyilatkozott a mindössze 22 éves hálóőr: „Valóban jól játszottam, de ez elmondható az egész csapatról, mindenki nagyon keményen odatette magát. Az volt a legfontosabb célunk, hogy kapott gól nélkül hozzuk a mérkőzést, ezt sikerült elérnünk. Persze idegenben kell kivívnunk a továbbjutást, s mondhatjuk, innen már a Real valamivel esélyesebb, de az idényben még nem nyert ellenünk.”

Carlo Ancelotti, a királyi gárda olasz edzője is megemlítette a nyilatkozatában Oblakot: „Bale nagyszerűen játszott, s az elején sem ő hibázott, hanem a kapus védett hatalmasat. Az első félidőben fölényt harcoltunk ki, de az összes helyzetünket elpuskáztuk, a másodikban már kiegyenlítettebb volt a játék. Nem igazán kedvező számunkra az eredmény, bízom benne, hogy ami most kimaradt, az a jövő héten bemegy, s akkor nem lesz gond.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.