A magyar labdarúgó-válogatott három játékosa és a szövetségi kapitány, Bernd Strock sajtótájékoztatót tartott Telkiben a vasárnapi, Andorra elleni mérkőzés előtt. Azt előzetesen már lehetett tudni, hogy a keretből ujjtörés miatt kidőlt Nikolics Nemanja, a Legia Warszava csatára, valamint azt is, hogy több fiatal is helyet kapott a vb-selejtezőre készülő játékosok között.
Bernd Storck elmondta, szeretne a csapat a hazai közönség előtt méltó módon búcsúzni az idei évtől, egyben pedig tartani a lépést a csoport többi együttesével. A német szakember óvatosságra intett a gólarányjavítás kapcsán, hiszen Andorrát is, mint minden ellenfelet, tisztelni kell.
Storck jelezte, a Lettország elleni mérkőzésből kell kiindulni, ahol a második félidőben a csapat uralta a játékot, emellett pedig gyorsan és labdabiztosan játszott. A német szakember hasonló futballt szeretne vasárnap is látni. Kiemelte, a hét feladata lesz felkészülni egy védekező csapat elleni játékra, illetve a minél gyorsabb gólszerzésre.
Guzmics Richárd és Bese Barnabás is a gyors vezető gól fontosságát hangsúlyozta, ahogy azt is mondták: kapott gól nélkül szeretnék lehozni a 90 percet. Bese még hozzátette, hogy eredményes, hatékony és közönségszórakoztató játékot szeretnének játszani.
Storck reagált Dárdai Pál M4-nek adott interjújára is. A jelenleg a Hertha vezetőedzőjeként dolgozó tréner arról beszélt, hogy a magyar labdarúgás, a klubok vezetése nem készült fel az Európa-bajnokság sikerére. Nem volt terv arra, hogyan viszik tovább az eufóriát, ezért rúgott a hazai futball egy öngólt, ment a vacakolás. „Ha nyertünk volna Feröer ellen, akkor a Svájc elleni találkozót sem veszítettük volna el, mivel olyan a szurkolótáborunk, olyan az ereje, hogy az hihetetlen” – mondta Dárdai.
Bernd Stork úgy fogalmazott, Dárdai Pál nem nyilatkozott ilyet, ettől függetlenül azért elmondta, nagy célokkal indultak, de Feröeren nem játszottak úgy, ahogy kell, azonban Svájc ellen már rendezték a soraikat, ahol sajnos az egyéni hibákból kapott gólok eldöntötték a találkozót.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!