A stadion áll, a csapat és a nézők hiányoznak

Felavatták a ZTE új stadionját, az állam közel kétmilliárdot adott a zalai megyeszékhelynek.

MN
2017. 03. 26. 9:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A stadionrekonstrukciós program keretében még 2002-ben kezdődtek meg a felújítási munkálatok Zalaegerszegen. Az utolsó ütemben kormányzati forrásból új klubház és új fedett lelátó épült – írja a Hírtv.hu.

„A szurkolókért van az egész, hogy őket milyen körülmények várják egy-egy stadionban. Úgy gondolom, hogy az 1,7 milliárdos beruházás kapcsán elmondható, hogy gyönyörű sportszentélyt hoztunk létre Zala megye kellős közepén” – nyilatkozta Vigh László, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője.

Bár az avatóra szépen megteltek a lelátók, a szurkolókban maradt némi hiányérzet.

„Mire felépült a stadion, sajnos a csapatunk elfogyott, tehát egy csapat mindenképp hiányzik belőle. És lassan a szurkolók is hiányozni fognak, úgy nézem. De gyönyörű! Azt szeretném, ha minden meccsen legalább ennyi ember szurkolna a Zetének” – mondta Kiss Ferenc.

A stadion a felújítás után tizenegyezer nézőt tud fogadni, a tulajdonos célja, hogy emelkedjen a mostani nézőszám.

„Ezer-kétezer a nézőszám az NB II-ben, ez köszönhető egyebek között a csapat szereplésének is. Úgy gondolom, hogy amennyiben egyszer sikerül feljutnunk az első osztályba, újra több ezer néző előtt fogunk tudni játszani” – vélekedett a ZTE FC tulajdonosa, Végh Gábor.

A csapat egyelőre a másodosztály nyolcadik helyén szerénykedik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.