Ma ünnepli nyolcvanadik születésnapját Jenei Imre, akit nem azért ünnepelhetünk, mert többek között neki sem sikerült kijutnia szövetségi kapitányként a magyar labdarúgó-válogatottal világbajnokságra. A tréner az 1994-es, amerikai vb előtt vezette nemzeti csapatunkat.
A bánsági születésű, Nagyváradon élő edző a határon, sőt a Kárpátokon túl aratott hihetetlen sikert, elsősorban akkor, amikor 1986-ban a bukaresti Steauával a nagy favorit Barcelona ellen megnyerte a BEK-döntőt Sevillában, mai nyelven Bajnokok Ligája-győztes lett. A már akkor is nagy hírű Barcának – Bernd Schuster volt az akkori játékmester – ez lett volna az első BEK- (BL-) sikere, de további hat évet kellett rá várnia.
A meccs nem a 0-0-s végeredménynek köszönheti hírnevét, hanem a tizenegyespárbajnak. Ebben
Helmuth Duckadam, a Steaua kapusa mind a négy barcelonai tizenegyest megfogta, végül 2-0-val volt jobb a csapata.
A büntetőpárbajt általában az a csapat nyeri, amelyik kezdi, ez most is így történt, pedig a Steaua rosszul kezdte, Majerau azonnal rontott. De a Barca sem tudott gólt lőni, csakhogy ezután a Steaua színeiben Bölöni László sem talált be. Ezután megint egy katalán tizenegyes maradt ki, végül a harmadik körben, még mindig 0-0-nál Lacatus bevágta, Knézy Jenő kommentálása a mai napig cseng az ember fülében. A Barca ezután sem volt képes gólra, Balint viszont igen, így alakult ki a tizenegyespárbajban hihetetlennek mondható 2-0.
Mindenkinek vannak erdélyi rokonai, így talán mindenki megismerte itthon a nyolcvanas évek végén azt a szóbeszédet, hogy Duckadamot a BEK-döntő után Ceausescu fia lelőtte, mert kellett neki a győzelemért kapott Mercedes.
Az Erdély.ma néhány éve így számolt be az esetről: „Duckadam az 1986-os BEK-győzelem után két évre eltűnt, és ez sok találgatásra adott okot. Az a hír járta, hogy a Real Madrid elnöke egy Mercedest ajándékozott Duckadamnak – mivel a Steaua a Barcelonát győzte le –, és
a pletykák szerint a kommunista diktátor, Nicolae Ceausescu fia meg akarta szerezni a kocsit.