Kigyulladt Carlos Tévezék hazai pályája

Komoly tűz pusztított a Sanghaj Senhua stadionjában. Husztiékat így biztosan nem tudják itt fogadni.

Gabay Balázs
2017. 03. 28. 18:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Sanghaj Senhua a kínai első osztály egyik legjelentősebb csapata, viszont egy időre búcsút vehet arénájától, a Hongkou Stadiontól. Kedden reggel hatalmas lángok csaptak fel a 33 ezer néző befogadására alkalmas létesítmény második emeletén. A neten fellelhető képek tanúsága szerint a tűzoltóknak komoly harcot kellett vívniuk a tűzzel.

A kínai állami hírügynökség azt adta hírül, hogy a játéktérben és a lelátókban nem esett kár, vélhetőleg a kiszolgálóhelyiségek kaphattak lángra. A BBC úgy tudja, nincsenek áldozatai a tűznek.

A Sanghaj Senhua számos nemzetközi klasszist igazolt az utóbbi időben. Itt játszik például az Internazionalét is megjárt Obafemi Martins, a volt chelsea-s Demba Ba is, és a világ legjobban fizetett futballistájának tartott argentin Carlos Tévez. Róla mi is megírtuk korábban, hogy csillagászati összeget keres majd, heti több mint 600 ezer fontot. A sanghajiak trénere az uruguayi Gustavo Poyet, aki anno szintén a Chelsea-ben játszott.

A Senhua a következő hazai meccsét a Huszti Szabolccsal felálló Csangcsun Jataj ellen vívta volna, de minden valószínűség szerint halasztás lesz belőle, vagy máshol rendezik a találkozót.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.