Milliárdokból épült stadionok pocsék gyepszőnyeggel

A Fradi, a Videoton és a Mezőkövesd edzője is a pálya talajára panaszkodott a hétvégi bajnoki után.

MNO
2017. 03. 06. 8:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hiába költenek itthon milliárdokat futballstadionok építésére és felújítására, több létesítmény gyepszőnyege szörnyű állapotban van – írja a Blikk. A bulvárlap jelzi, az Újpest–Ferencváros mérkőzést a 800 millió forintból felújított Szusza Ferenc Stadionban rendezték meg, Thomas Doll, a vendégcsapat edzője mégis libalegelőnek titulálta a pálya talaját, amilyen még a német ötödosztályban sincsen.

Mivel a Vasas stadionját felújítják, így Michael Oenning együttese is ezt a stadiont használja. Ennek következménye, hogy egy hét alatt négy találkozót rendeztek benne. A Blikk információi szerint az újpesti klub kertésze alig több mint egy hete gondozza a gyepet, és még nem üzemelték be az öntözőberendezést, amelynek segítségével javulhat a talaj.

– Edzői pályafutásom alatt ilyen rossz talajjal még nem találkoztam – ezt már Szivics Tomiszlav mondta a Paks–Mezőkövesd után. A Paks stadionját 1,4 milliárd forintból áprilisban kezdték felújítani, de a hétvégi találkozón inkább a vakondok kedvenc találkozóhelyének nézett ki.

A Videoton mestere, Henning Berg se volt épp megelégedve a Pancho Aréna gyepével. A Puskás Akadémia arénája 3,8 milliárd forintból épült, s a székesfehérváriak csak ideiglenesen használják.

Emlékezetes, Balmazújvárosban egymilliárd forintból építettek focipályát, a játéktér 90 százalékát azonban még február közepén jég borította, pedig azt a helyi termálvíz melege fűthetné. A vagyonokból felépített rendszert azonban nem kapcsolták be, mert – mint azt a Magyar Nemzetnek a klub elnöke elmondta – a fürdő vize lehűlne, illetve drága is lenne az üzemeltetés.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.