Hemingway: Nem csúszik az új stadion építése

Mint mondta, 2019-re készülhet el a létesítmény.

MTI
2017. 04. 24. 9:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A klubtulajdonos a Digi Sport hétfői Reggeli start című műsorában elmondta: mivel a Honvédnak jelenleg van saját stadionja, edzőközpontja viszont nincs, az utóbbi építése volt a fontosabb.

Hemingway kifejtette: az edzőközpont elkészülte után, még az év végén vagy 2018 elején kezdődhetnek el a bontási munkák, és az új stadion várhatóan 2019-ben épülhet meg. Egyúttal cáfolta, hogy csúszna a beruházás és hogy nincs jelentkező a közbeszerzésre. Jelezte: a közbeszerzést még ki sem írták.

A játékvezetői vizsgával is rendelkező klubvezető a Vasas elleni, szombaton elveszített mérkőzéssel kapcsolatban azon a véleményen van, hogy az angyalföldiek győztest gólját „kis lesállás” előzte meg, de hozzátette: ha az asszisztens téved, a játékvezetőnek nehéz őt felülbírálnia. Lanzafame kihagyott büntetőjéről azt mondta, mivel előtte az olasz játékos ellen követték el a szabálytalanságot, és emiatt húzta a lábát, ezért ő inkább Eppellel rúgatta volna a büntetőt.

„Lanzafame száz tizenegyesből általában kilencvenkilencet berúg, sajnos ez volt a századik” – fogalmazott Hemingway.

A Budapest Honvéd tulajdonosa szerint egyelőre nem dőlt el, hogy a következő idényben is Marco Rossi marad-e a vezetőedző. Egyúttal megnyugtatta a kispesti drukkereket, hogy a csapat együtt maradhat, mert a játékosok közül egyedül a csapatkapitány Hidi Patrik szerződése jár le a nyáron, az Újpesttől kölcsönvett Zsótér Donát viszont az idény végén valószínűleg távozik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.