Király Gábor: Andorrában a hozzáállás okozott csalódást

Felidéztük az egy évvel ezelőtti Eb-menetelést, Alaba kapufájától a mackónadrágos tűzoltókig. Interjú.

– Eszébe kell juttatni, hogy egy éve volt az Eb-menetelés, vagy jönnek maguktól is az emlékek?
– Ezek a pillanatok beleivódnak az emberbe, olyan alkalom volt, amire szívesen emlékszem vissza. Hiába mondtam mindig, hogy a múlttal nem foglalkozom, ez olyan élmény, amire azt gondolom, mindenki büszke lehet.

– Mit emlegetnek a legtöbbet az emberek önnek az Eb-ről?
– Változó. Múlt héten például Répcelakon voltam egy iskolai diáknapon, ott azt kérdezték, hogy nem tartottam-e Cristiano Ronaldo lövéseitől vagy általánosságban az ellenfelektől. Elmondtam nekik, hogy ha készülnek a dolgozatírásra, teljesen mindegy, a tanár hogyan próbálja megijeszteni őket, akár egy olyan témát felhozva, amit biztosan nem fognak tudni, hiszen ha tanultak és magabiztosak, kaphatnak bármilyen feladatot, képesek lesznek megcsinálni, még ha nem is biztos, hogy tökéletesen. Én mindig így próbálom a gyerekeknek ezt levetíteni.

De jött már olyan kérdés is, hogy miért hagytam ott Magyarországot, aztán rá kellett jönnöm, hogy a válogatottbúcsúra utalt egy gyerek.

Ám megesik, hogy cégek hívnak fel, kérve, hogy menjek el egy rendezvényre, de edzés miatt sokszor nem tudok, mire csodálkozva kérdezik: még védek? Persze van, hogy csak az merül fel, szoktam-e mezt vagy kesztyűt cserélni.

– Gondolom, a portugálok elleni meccs hajrájában mutatott cseles passz, ugyanitt a Ronaldo-stílusban való beállás vagy a belga De Bruyne kivédett szabadrúgása is gyakran előkerül.
– Természetesen feljönnek ilyen meccsjelenetek, vagy megkérdezik, mit beszéltünk a játékosokkal, mert látták a tévében, hogy esetleg összeszólalkoztunk. Sokan mindent szeretnének tudni, s ami elmondható, azt nem szoktam titokban tartani.

– A nemzetközi sajtóban főleg a mackónadrág kapcsán írtak
– Azt gondolom, ez nemcsak a mackónadrágról szólt, hanem annak a teljesítményéről is, aki viselte, hiszen nem úgy néz ki a dolog, hogy a melegítőnadrágot csak betesszük a kapuba, aztán majd elakadnak benne a lövések. Számomra ez ugyanolyan, mint egy kesztyű vagy egy cipő, persze könnyebben észrevehető, ám nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget. Fontos számomra, de már 21 éve ebben védek, nekem nem újdonság.

– Az viszont bizonyára igen, hogy az egyik nap szinte a fél ország szürke mackóban ment munkába, iskolába.

– Óriási volt, hogy az emberek ezzel ünnepeltek. Külön öröm számomra, hogy az emberek így bohóckodtak és szereztek egymásnak örömet. Azt gondolom, ezzel Magyarország és a sport saját magát ünnepelte. Rengeteg kép készült tűzoltókról, professzorokról, cégvezetőkről, akik szürke nadrágban voltak, jó érzés volt, de menni kell tovább. Ezekért a pillanatokért dolgozom, ám semmivel sem szabad megelégedni.

– Az osztrákok elleni nyitómeccs (2-0) első percéből Alaba kapufájára hogyan emlékszik? Ha az ott bemegy, lehet, mi nem beszélgetünk semmiféle Eb-menetelésről
– Szép kísérlet volt, végigkövettem az akciót, számítottam rá, hogy lehet belőle kapura lövés. Nem pont középről, az én jobb kezem irányából a balom felé lőtte, reagáltam, a tudásom legjavát beletettem a vetődésbe. Azt gondolom, ha kicsit beljebb jön, akkor megvan, ám ha a kapufáról befele csorog a labda, az nagy gond lehetett volna. A legelején még ő sem volt teljesen koncentrált, elképzelhető, hogy ha a 60. percben történik, akkor nem kapufa lesz belőle, ugyanakkor véleményem szerint

az elvégzett munkának is köszönhető, ha kifelé pattan a labda egy lövésnél.

Ha bemegy, akkor valószínű, hogy nem dolgoztál eleget, ezek nem véletlenek.

– A második csoportmeccsen, az Izland ellenin (1-1) az ellenfél tizenegyese előtt kiesett a kezéből a labda, itt talán hibázott, bár lökték is. Ezt követte a büntető, amellyel az ellenfél vezetést szerzett.
– Valóban, ha megvan a labda, akkor el sem jutunk idáig, ám a levegőben meglöktek, a testemet és a kezemet is, ebből kifolyólag tekeredett ki a labda, de nem álltam meg, mentem tovább, aztán a büntető már abból lett, hogy Kádár Tomi próbálta elrúgni a labdát. De ez csak egy szituáció, döntöttek hasonló apróságok a javunkra is, gondoljuk a mi gólunkra, ha a védő nem ér bele öngólt érően Nikolics beadásába, hanem elengedi, Böde Dani rúgta volna be, ám lehet, elcsúszik a lába mellett Lehet ilyen eseteket boncolgatni, de azt gondolom, úgy volt jó, ahogy volt.

– Hagyjuk is az apróságokat. Egy év távlatából összességében mit lehet mondani a 44 év utáni kijutást követő, nyolcaddöntőig tartó szereplésről?
– Szerintem az Eb-n nyújtott csapatteljesítményünk óriási volt, egyénileg is mindenki hozzátette a magáét, és azt gondolom, az emberek is így élték meg. Ne felejtsük:

sikeres mérkőzéseink után óvónőktől nyugdíjas hölgyekig, akik nem is foglalkoztak a focival, mindannyian milyen boldogok lettek, mert a környezetük az volt.

Örülök neki, hogy mi tudtunk alapot adni ennek a hangulatnak.

– Franciaországban mi jött át ebből?
– Az Eb-t úgy nézem, mint egy ünnepet. Borzasztó kemény volt az alapozás, a bajnokság végén rögtön mentünk edzőtáborozni, öt héten keresztül tartott a felkészülés. Kint már csak élveztük a munkának az eredményét, hogy a szurkolók ott vannak, de ezt mindegyik csapaton láttuk. A drukkerek az összes mérkőzésen óriási hangulatot teremtettek, megtöltötték a franciaországi utcákat, sőt, a magyarországiakat is. A labdarúgás erre képes, óriási érzelmekre és megmozdulásokra. De pont azért, mert ez sport, ha az ember fent volt, akkor egy idő után lent lesz, és fordítva, az a kérdés, hogy egy sikeresebb szereplés meddig tart.

– Ha már ez szóba jött, csökkenti a tavalyi Eb sikerét a mostani, Andorra elleni kudarc?
– Aki az Eb-t átélte, az eltette magának, senki nem fogja elfelejteni, hogy annak idején hogyan szurkolt az ország, ezt a pici gyerekek nyugdíjas korukban is mesélni fogják az unokáknak. Én akkor is mondtam, hogy ezzel nem ért véget semmi, egy nagyon szép állomás volt, de tovább kell épülni a csapatnak. Ősszel visszavonultam, így nem tudok nyilatkozni a közegről, már én is csak szurkolóként látom azt, ami történik. Az andorrai mérkőzésen azt gondolom, nem csak a hibák jelentették a problémát, a hozzáállás okozott csalódást. Szerintem ezen kell változtatni.

– A hozzáállásbeli problémák miként érzékelhetők?
– Nem tudom most átélni, mi történt bent, játékosként láttam a többieket, tudtam, hogyan edz a csapat, miként viselkednek a szállodában vagy utazáskor, amiből le lehetett vonni a konzekvenciát, akár sejtve azt, hogy már mielőtt felmegyünk a pályára, problémák lesznek. Egy biztos:

nemcsak beöltözni kell magyar válogatott játékosnak, hanem a szívedet is ki kell tenni a pályára.

Szó szerint, mert nem egy klubot képviselsz, hanem egy nemzetet.

– Sérüléséből felépülve, tavasszal két évvel meghosszabbította szerződését a Haladással. Ezek szerint a tavaly őszi válogatottbúcsú után 2019-ben, 43 évesen jöhet a végleges visszavonulás?
– Ez nem garantál semmit, már az utóbbi két évben is úgy védtem, hogy bármikor befejezhetem, ha az egészségi állapotom ezt indokolja. Ugyanúgy kell dolgoznom, ahogy eddig, nem vehetek vissza, s ha azt látom, hogy nem tudok megfelelő teljesítményt nyújtani, el kell gondolkodnom azon, hogy akár 2019 előtt befejezzem. De azért is jó a kétéves szerződés, mert ha egyéves lenne, akkor hajlamos lennék a következő szezonban arra gondolni, hogy az már az utolsó, ám így, hogy lesz még egy, ez pluszban motivál. Természetesen 41 évesen már nem úgy mennek a dolgok, mint húsz éve, de az elszántság és az akarat bennem van, és ha az nem hal ki, akkor ki tudom tölteni ezt a két évet.

108

Király Gábor a svédek elleni novemberi találkozón vonult vissza, az volt a 108. szereplése a címeres mezben, az örökrangsorban Bozsik József 101-gyel, Gera Zoltán 96-tal követi. „A döntés, hogy elbúcsúzom a válogatottól, nem egyik napról a másikra született, én olyan vagyok, hogy mindig ráteszek egy lapáttal, s már az ötödik vagy talán a tizedik volt, amikor azt mondtam, na még az Eb belefér. Ám tavaly tavasszal is úgy voltam vele, hogy ha nem tudok a felkészülés során úgy dolgozni, ahogy megkövetelik, akkor nem fogok menni Franciaországba se” – mondta visszatekintve. Hozzátette: „Elég harcos típus vagyok, nehezen adok fel dolgokat, de úgy érzem, sikerült a megfelelő időben elengedni, az volt bennem, hogy már nem tudok újat mutatni.”

– Húsz év – azt olvastam, ennyi idő után nyaralt először több mint öt napot június elején. Szerdán pedig a kapusok oktatásáról és a jó kapusközösség megteremtéséről beszélt egy debreceni konferencián. A több pihenés és az utánpótlásnevelés lehet a távoli jövő fókuszában?
– Megfordítanám: az utánpótlás-nevelés és a pihenés. A Haladás-edzések mellett, ha van időm, már most is a gyerekeknek adom át a tapasztalataimat a Király Sportegyesületen belül. Természetesen a család is nagyon fontos, ezeket össze kell hangolni, de a feleségem is nagyon sokat dolgozik a cégben, így napközben emiatt is együtt tudunk lenni. Az a legfontosabb, hogy az ember ne csak átadja a tapasztalatokat, hanem hogy amit elmondott, azt valóban meg is lehessen valósítani.