Új címert akar a klub vezetése, kiakadt az újpesti polgármester

Silánynak és szánalmasnak nevezte a javaslatokat Wintermantel Zsolt.

MN
2017. 06. 26. 11:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Komoly vita robbant ki az Újpest FC címerével kapcsolatban. Gyarmati Eszter ügyvezető igazgató ugyanis a klub honlapján megjelent cikkben úgy fogalmazott: az elmúlt 132 év alatt többször is volt már a címerben kisebb-nagyobb változás, és ezek a módosítások mindig igyekeztek a hagyományok tisztelete mellett az új kor lendületének is megfelelni.

Most pedig eljött az új címer ideje. Szavai szerint a pályázókat arra kérték, hogy „olyan terveket készítsenek, amelyek megfelelnek a mai modern stílusirányzatoknak, de ugyanakkor tartsák meg azokat a jellegzetes motívumokat, amelyek egyértelművé teszik, hogy azt melyik csapat viselheti a mezén. Fontosnak tartjuk, hogy egy letisztult és tiszteletet ébresztő címer kerüljön fel a lila-fehér szerelésre.”

Hozzátette, hogy a szurkolók véleményére is támaszkodni kívánnak, így a végső döntést az új logóval kapcsolatban ők hozhatják meg egy szavazás keretein belül. „Természetesen az új címerhez egy új hazai mez is dukál majd, amely idén rendkívül különleges lesz, mert a Jomatól egy egyedi, csak nekünk tervezett és gyártott lila-fehér csíkos szerelést rendeltünk meg. Az új logóval ellátott egyedi tervezésű mezeket a gyártást követően július 20-án mutatjuk be a nagyközönségnek” – mondta Gyarmati Eszter. Felidézte, hogy volt már példa a mai magyar mezőnyben is hasonló változtatásra, például a Videotonnál, az MTK-nál, a Haladásnál vagy a Puskás Akadémiánál.

Wintermantel Zsolt, Újpest fideszes polgármestere azonban teljesen más véleményen van. „Az Újpest FC jelenlegi vezetése szerint nem jó a címer, nekik valamiért nem tetszik, le akarják cserélni. Az, hogy egyik javaslat silányabb és szánalmasabb mint a másik, nem téma, hisz ízlésről vitatkozni felesleges. Ellenben mi az, ami a régi címerben benne van, de egyik új változatban sem szerepel? Az alapítás éve, és az alapító egyesület neve. Naugye... erről beszélek már elég régóta!” – fakadt ki a polgármester.

Egy, a poszt alatti hozzászólásban pedig Wintermantel azt írja, információi szerint az UTE nem járult hozzá semmihez.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.