Az elvtelenség ára

Lehet-e hosszú távon politikai tőkét kovácsolni a szélsőséges erőkkel kiegyezve, sőt az embertelen eszmék zavaros fejű képviselőit mentegetve?

Budapest, 2018. június 13. V. Naszályi Márta, a Párbeszéd képviselője és Karácsony Gergely, Zugló polgármestere a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésén a Városháza dísztermében 2018. június 13-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Lehet-e hosszú távon politikai tőkét kovácsolni a szélsőséges erőkkel kiegyezve, sőt az embertelen eszmék zavaros fejű képviselőit mentegetve?

A történelmi példák azt mutatják, hogy az ilyen kísérletek rendre kudarcot vallanak, akár a bal-, akár a jobboldali szélsőségekről van szó. Bár kétségtelen, hogy a mai magyar közéletben a korábbiaktól eltérő, sajátos folyamat zajlik: a baloldali, liberális politikai pártok és azok szellemi holdudvara próbál szalonképessé nyilvánítani nyíltan antiszemita, a nemzeti szocializmust idéző megnyilatkozásokat.

Míg a XX. század elején, a magyarság talán legtragikusabb időszakában az akkori polgári radikálisnak nevezett liberálisok és a szociáldemokraták minden idők leggyengébb képességű államfője, Károlyi Mihály vezetésével a vörös diktatúrának ágyaztak meg, a szellemi utódok most a szélsőjobboldallal paktálnak le az áhított hatalomért.

Karácsony Gergely, a gyakorlatilag mérhetetlen támogatottságú Párbeszéd nevű egylet társelnöke legutóbb a Hír TV műsorában odáig jutott a szerecsenmosdatásban, hogy kimondta: nem náci az, aki a zsidó országgyűlési képviselők listázását kezdeményezi. Gyöngyösi Márton 2012-ben állt elő ezzel az „innovatív” ötlettel a parlamentben, ami óriási felháborodás váltott ki, tömegtüntetés követte, ahol a Fidesz és a baloldali ellenzék egyöntetűen elítélte a listázás gondolatát.

Karácsony Gergely, aki akkoriban az LMP képviselője volt szintén felháborítónak nevezte Gyöngyösi szavait, és kijelentette: „rendszeresen előfordul, hogy jobbikos képviselők nyíltan cigányoznak, zsidóznak a parlamentben”.

Változnak az idők, a „náci” Jobbik, a később retorikai szinten, külsőségekben néppártosodni igyekvő szélsőségesek fokozatosan megszépültek az egyébként kérlelhetetlen antifasiszták szemében. A 2018-as parlamenti választásokhoz közeledve megéltük, hogy a liberális megmondóemberek Konrád Györgytől Heller Ágnesig a Jobbikkal való összefogásra buzdították a baloldali pártokat.

Persze mindennek semmi köze sincs holmi értékekhez, elvekhez, tisztán üzleti alapú a hirtelen feléledt vonzalom, ugyanis a baloldalnak égető szüksége lenne a Jobbik még most sem elhanyagolható méretű szavazóbázisára.

A lassan révbe érő összefogást azonban megakasztották az utóbbi hetekben, hónapokban előkerült hang- és képfelvételek, amelyek bizonyítják, semmit nem változtak a jobbikosok, a kommunikáció is csupán kifelé változott, zárt köreikben továbbra is röpködnek az ízléstelen, vállalhatatlan zsidózások, cigányozások.

A baloldal azonban eltökélt, nekik kell a Jobbik, semmi és senki nem tántoríthatja el őket az egykori szkinhedvezér, Sneider Tamás pártjától. Az ellenzék politizálásának színvonalát demonstráló decemberi zavargások, a parlamenti ülésen, majd az MTVA székházában látott randalírozásuk után persze nem lehet csodálkozni, hogy egymásra találtak. Ők ma a szélsőségesek, az elvtelen, ordenáré hangvételű kocsmapolitizálás megtestesítői.

Tény ugyanakkor, hogy a magyar társadalom döntő többsége elutasítja az indulatos, gyűlölködő, érvek nélküli hangulatkeltést, a békétlenséget. Ezt mutatják a közvélemény-kutatási adatok, a Jobbik és a baloldali ellenzék pártjai egyaránt veszítettek támogatottságukból a tavaly áprilisi választások óta, és nem segítettek rajtuk a december–januári tüntetések sem, miközben a kormánypártok népszerűsége töretlen.

Sokan többféleképpen próbálták már megfejteni a Fidesz, az Orbán-kormány sikerének titkát, pedig nem annyira bonyolult. A higgadt érvelés, az értékek következetes képviselete, a világ változásainak megértése és legfőképpen saját társadalmának ismerete hozhat sikert bármely politikai alakulatnak. Akár ellenzékből is.