Ganze Scheiße (2. rész)
A kaliforniai professzor agyszüleményei Heller Ágnes és Vajda Mihály munkássága tükrében.
A kaliforniai professzor agyszüleményei Heller Ágnes és Vajda Mihály munkássága tükrében.
Annak a Heller Ágnesnek állítottak szobrot DK-s segédlettel, aki szerint 2006-ban nem lőttek és nem kínoztak, és aki elárulta 1956-os társait.
„Természetesen sok hibám van, ha benned kevés a szeretet” – olvasom Ózd polgármesterének, Janiczak Dávidnak a város honlapján fellelhető köszöntőjében.
A Széchenyi-díjas filozófus, esztéta, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja július 19-én hunyt el 90 éves korában.
Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus temetése július 29-én, hétfőn 11 órakor lesz a Kozma utcai izraelita temetőben – közölte a család szerdán a Facebook közösségi oldalon.
Közleményében Tarlós István részvétet nyilvánított a családnak és emlékeztetett arra, hogy Heller Ágnes 2008-ban megkapta a Budapest díszpolgára címet.
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus – közölte a Magyar Tudományos Akadémia pénteken az MTI-vel.
Fekete-Győr András mozgalma kapitulált, feladott mindent, amit éveken keresztül ígért követőinek, az alapítóknak, akik jelentős része már máshol – vagy inkább sehol – sem politizál.
Nincs új a nap alatt. Bécs ma is ilyen, Brüsszel pedig pláne. A mai „nemzeti tanácsok” torkán pedig „néma dzsinn” ül sajtódiktatúra és PC-terror formájában.
Heller Ágnes hirtelenjében megint csak egy olyan bagolyhoz vált hasonlatossá, amelyik levedlette tollazatát, hogy azok helyébe újakat növesszen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A katolikus egyházfő a Jubileumi Ifjúsági Találkozó résztvevőivel találkozott a római Tor Vergata mezején.
Fiatal magyar játékosa volt a Fradi nyerőembere, minden gólból kivette a részét.
Tüntetők törtek be egy stadionba és a hatóságokkal is szembeszálltak Vinnicijában. Nyolcvan kényszersorozás után fogva tartott férfi szabadon bocsátását követelték.
A Tisza Párt elnöke szerint egyébként nincs olyan, hogy Erdélyföld.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.