Balliberális nyomor

A posztkommunista gondolkodásmód szerint vannak az egyenlők és a még egyenlőbbek.

Fotó: Teknos

A posztkommunista gondolkodásmód szerint vannak az egyenlők és a még egyenlőbbek. Utóbbi csoportba tartoznak a valamikori állampárt utódszervezeteinek vezetői és az egykori nómenklatúra leszármazottjai. Szerintük mindenkit egyenlővé kell tenni, kivéve a még egyenlőbbeket. Ezt úgy lehet elérni, hogy akinek egy kicsivel több adatott, attól szerintük el kell venni és szét kell osztani azok között, akiknek kevesebb jutott. De vigyázva, nehogy ezáltal kedvet kapjon bárki is a még egyenlőbbek közé tartozni, mert azt már nem bírná el a népgazdaság.

A nemzeti gondolkodásmód szerint senki sem egyenlő. Minden honfitársunk egyedi, különleges, saját elképzelésekkel és sajátos képességekkel megáldva. Mindenki szabadon dönt tehát arról, mire használja ezeket a képességeket. Ha valaki úgy dönt, hogy családot alapít, gyermeket vállal, vagyis hajlandó áldozatot hozni a nemzet fennmaradása és a haza felemelkedése érdekében, akkor a nemzeti kormány kiemelten támogatja az ehhez szükséges feltételek előteremtését. Vagyis előnyösen megkülönbözteti őket azoktól, akik másképp gondolkodnak. Az előnyös megkülönböztetés egyik eszköze például a családi otthonteremtési kedvezmény.

A posztkommunisták erről a támogatásról elmondták, hogy szerintük nem megoldja, hanem tovább mélyíti a lakhatási válságot. A lakhatási válság a még egyenlőbbek szerint abból fakad, hogy a kormány nem építtet a balliberálisokat támogató vállalkozókkal kellő számú bérlakást. Ezt akkor találták ki, amikor hatalmas villáikból kigördülve a tankméretű terepjáróikban körbetelefonálták egymást, mivel is lehetne lejáratni a fideszesek messze földön híres családpolitikáját. Sziporkáztak az ötletek: „Mondjuk azt, hogy ezzel csak a gazdagokat teszik még gazdagabbá! Csavarjunk egyet rajta olyformán, hogy a szegények számára elérhetetlen, és ha mégis, akkor rendkívül kockázatos. Mert mi van akkor, ha nem jön a vállalt gyerek? Vagy ha netán elválnak a felek, mielőtt a kölcsönt visszafizették? Kacifántos nyomor vár mindenkire, aki ebbe beleugrik. Fejeljük meg az egészet azzal, hogy a kormány szerint másodrendűek a más politikai nézeteket vallók.”

A pusztítás és az életellenesség haladó erői tehát jó előre biztosítottak bennünket arról, hogy tisztességes balliberális ebben az országban soha föl nem venné a csokot. Inkább puszinak nevezik eztán a legszenvedélyesebb cuppantást is, nehogy a csók kifejezéssel ezt a zavaros és átláthatatlan támogatási formát népszerűsítsék.

Eljött azonban a vagyonbevallások ideje. És mit ad Isten, mi derül ki az egyikből? Nem fogják elhinni. Tóth Bertalan, a még egyenlőbbek valamikori legnagyobb, de mára törpévé zsugorodott pártjának, az MSZP-nek színtelen és szagtalan elnöke gátlástalanul fölmarkolta a csokot.

Nem számított a szájukból ömlő, kákán is csomót kereső kritika. Nem volt érdekes a társadalom kettészakítása szegényekre és gazdagokra. Vett egy mély levegőt, homlokára húzta a micisapkáját, és belevágott. Ez a saját felfogása szerint másodrendű állampolgár egy pécsi lakóház tulajdonosa felerészben, emellett egy erdőt és egy hétvégi házat is a magáénak tud. Az is kiderült, hogy 2020-ban szintén felesben vett egy 154 négyzetméteres pécsi családi házat. Nyilván ehhez jött jól a szerinte lakhatási válságot mélyítő állami segítség.

Mindez persze senkit nem érdekelne, ha nem világítana rá metsző élességgel a balliberális ellenzéki politika lényegére. A választókat azzal hülyítik, hogy minden rossz, ami a kormánytól származik, közben élvezik a családbarát politikai előnyeit. Az egyenlőknek bérlakás, a még egyenlőbbeknek szép új lakóház. Gondoljátok meg, Orbán-fóbiások!