A NER-ezés az ellenzék ópiuma
A tehetetlen baloldal ellenségképet konstruált magának, amit kedvére gyűlölhet.
A tehetetlen baloldal ellenségképet konstruált magának, amit kedvére gyűlölhet.

Jobb lenne a baloldal számára, ha Gyurcsány Ferenc szőrén-szálán eltűnne a politikai életből, mert akkor kaphatnának egy lehetőséget arra, hogy újragondolják a létezésük értelmét.

Az elmaradt lusztráció és az elmaradt személycserék folyamatos károkat okoztak és okoznak az országnak.

A glaszékesztyűs magyar rendszerváltás és annak következményei (3. rész)

Az elmúlt tizenkét évben morális fölényt vívott ki magának a konzervatív ajánlat.

Június 19-e arra emlékeztet bennünket egy évvel a választások előtt, hogy miért is csináltuk a rendszerváltást.

A posztkommunista gondolkodásmód szerint vannak az egyenlők és a még egyenlőbbek.

A balliberális gondolkodás progresszivitásának folytonosságáról és válságáról is beszélgettek elemzők.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A remény hal meg utoljára.

Mintegy 3200 településre érkezett levél, amelyben arra kérte a polgármestereket, határozatban utasítsák el a Tisza Párt adótervezetét.

Alig több mint fél tucat csoportosulás van a teljes vármegyében.

Zavaró nekik a forgó malac látványa.

Robert Fico levelet írt António Costának.

Az unió veszélyes precedenst teremthet.

A szakértő részletesen beszélt a fronthelyzet valós állásáról.
Olvasom a hírt, hogy az Európai Unió háborúpárti vezetése megfenyegette a belga miniszterelnököt: Orbán Viktor sorsára juthat, ha nem enged.

Four hundred new, highly skilled jobs will be created.

A futótűzként elterjedő hírnek semmi köze nem volt a valósághoz.

Az Európai Unió egy további kezelési díj bevezetését is fontolgatja a háromeurós vámon felül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.