„Magyarország az új világ előőrse”

A rendszerváltoztatás után húsz évig elhúzódó posztkommunizmusról, a baloldali-liberális gondolkodás progresszivitásának folytonosságáról és válságáról, illetve a tíz éve tartó nemzeti kormányzás által véghezvitt fordulatról beszélgetett Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője G. Fodor Gábor politológussal és Békés Márton történésszel.

A XXI. Század Intézet élő Facebook-videóelemzésében arra a kérdésre keresték a választ a diskurzus résztvevői, hogy a rendszerváltoztatás után miért beszélhetünk egyre inkább korszakváltásról is. G. Fodor Gábor szerint mindinkább emlegethetünk az Orbán-rendszer alapjain létrejövő korszakváltást, annak ellenére, hogy a történelmi korszakhatárokat általában a múltat vizsgálva szoktuk meghatározni. Azonban a most megfigyelhető államszerkezeti átalakulások mellett „olyan fundamentális változásokról van szó, amelyek nem csupán a személyekben, az intézményekben testesülnek meg, hanem megváltoztatják mindazt, ahogyan eddig gondolkodtak, cselekedtek a politikában” – mondta. A rendszerváltoztatást követő húsz évet alapvetően még mindig a baloldali gondolkodásmód határozta meg, az elmúlt tíz évben viszont lekerült a „szemellenző” és sikerült mindazt megvalósítani, amiről korábban a legtöbben azt gondolták, lehetetlen.

Új korszak, érthető jövőképpel

Békés Márton egyetértett a helyzetelemzéssel, s hozzátette, hogy 2010-től kezdve a rendszerváltásnál is nagyobb dolog történt, hiszen „mentalitásváltás” kezdődött, amely a korszakváltás alapja lehet.

Véleménye szerint az Orbán-kormány megalakulása nem csupán a rendszerváltoztatás befejezésére adott lehetőséget, hanem egy olyan kultúraváltás ígéretét hordozza, amelynek alapján korszakot lehet váltani, vagy még inkább – építeni.

Ilyen értelemben „az Orbán-kormány célba juttatta 2010-et követően a magyar rendszerváltást”, ami abból látszik leginkább, hogy éppen a G. Fodor Gábor által leírt „reformpárti ideológiai kontinuum” húsz éve után más gondolkodási logikát indított útjára. A progresszivitás – vagyis a kommunizmus és a liberalizmus által is elképzelt jövőbeni ideális állapot felé mutató politikai gondolkodás – folytonosságát, illetve a folyamatos „válságkezelést” 2010-ben megszakította az Orbán-kormány, és belekezdett egy új korszak építésébe.

G. Fodor szerint 2010 után megváltozott az emberek alapvető gondolkodása a politikáról és annak céljairól, ezért aztán az Orbán Viktor nevével fémjelzett kormányzás sokak számára olyan, „mint egy eretnekség, folyamatos lázadás a régi ellen”. Pedig minden támadás ellenére az Orbán-kormányzat egy „koherens politikai rendszer”, amelynek van érthető jövőképe, világos államfilozófiája és sikeres kormányzati gyakorlata.

Kiút a posztkommunizmusból

Békés Márton úgy látja, hogy 1945 és 2010 között egy olyan „progresszív korszakról” beszélhetünk, amikor a haladás kiváltó ereje mindig külföldről érkezett; hiszen a szovjetek, az Európai Unió és az IMF-hitelek egyaránt ennek a progresszió eszközei voltak.

Ezért, mint mondta, „a kommunista időszak, vagyis az 1945 óta eltelt harminc év kétharmada könnyen egybeolvasható a rákövetkező posztkommunizmussal”, hiszen a kommunista dominanciát és az 1990 és 2010 közötti időszakot egyaránt az úgynevezett progresszív gondolkodás hegemóniája jellemezte.

A posztkommunista időszakban – bár volt jobboldali kormányzás (Antall-, Boross- és Orbán-kormány) –, de mindvégig a balliberális erők kezében voltak az uralom kulturális és nyelvi eszközei. Ennek vetett véget 2010. A történész véleménye szerint a nyelv diszkurzív uralása, a fogalmi keret megváltoztatása lényeges eleme a korszakváltásnak.

„A kommunizmus azt jelenti, hogy a történelemnek van vége. A posztkommunizmus ezen csupán annyit változtatott, hogy a történelemnek nem a kommunizmus lesz a vége, hanem valami más, mondjuk a liberális demokrácia” – vélte G. Fodor Gábor. A posztkommunizmus így továbbra is „a történelemfilozófia fogságában” maradt, pontosan ebből szabadították ki a gondolkodást és a kormányzást a 2010 utáni Orbán-kormányok.

Egy új világ előőrse

Deák Dániel kérdésére, mely szerint mi lehet a neve az elmúlt tíz év rendszerének, és hogyan tudott olyan sokáig tartani a posztkommunista időszak, Békés Márton válaszában rámutatott: az okok onnan erednek, hogy a baloldalon csak ideig-óráig használható „harci fogalmak” vannak, míg a jobboldalon a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, amit ő „nemzeti demokratikus rendszernek” nevez, a valóságban is felépítették. Ez szemantikai értelemben is utal arra, hogy az utóbbi belülről történő irányítottságot jelent, szemben a múlttal, ahol a progresszivitást mindig külső erők hordozták. Az ellenzék azonban a mai napig nem tudta fogalmilag megragadni ezt a tíz évet, „taktikai fogalmaik” ugyan vannak róla, de „átfogó fogalmuk” nincs.

Békés Márton szerint „jelenleg világrendszerváltás van”. A 2010-es évek a „lázadás évtizedének” is nevezhető, gondoljunk csak a „populista hullámra”, a brexitre vagy Trump elnökké választására. „A régi világ elleni lázadásnak azonban nincs vége, ma is tart. Ezt a harcot vívja az Orbán-rendszer” – mondta, majd hozzátette: „Magyarország az új világ előőrse”.