Egy, a Der Spiegel birtokába került telefonbeszélgetés jegyzőkönyve ismét felszínre hozta azokat a geopolitikai törésvonalakat, amelyek az ukrajnai háború rendezése kapcsán Európa és az Egyesült Államok között húzódnak. A hívás részleteiről az Origo számolt be a Politico cikke alapján, kiemelve: több európai vezető attól tart, hogy Washington olyan béketervvel készül, amely Ukrajnát kényszerhelyzetbe hozná.

A megbeszélésen részt vett Emmanuel Macron francia elnök, Friedrich Merz német kancellár, Mark Rutte NATO-főtitkár, Alexander Stubb finn elnök, Donald Tusk lengyel kormányfő, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, Ursula von der Leyen bizottsági elnök, valamint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is.
Kijev biztonsága miatt aggódnak
A jegyzőkönyv szerint több vezető is aggodalmát fejezte ki, hogy az amerikai közvetítők – köztük Steve Witkoff és Jared Kushner – olyan megállapodás felé terelik a tárgyalásokat, amely komoly árat követelne Ukrajnától.
Macron a feljegyzés szerint arra figyelmeztetett: a jelenlegi amerikai elképzelések nem biztosítanak megfelelő garanciákat Kijevnek, miközben komoly engedményeket várnának el tőle.
Friedrich Merz úgy fogalmazott, Zelenszkijnek a következő napokban rendkívül körültekintőnek kell lennie. A finn elnök, Alexander Stubb pedig határozottan kijelentette, hogy Európa nem hagyhatja magára Ukrajnát az amerikai közvetítők mellett.
Mark Rutte NATO-főtitkár is támogatásáról biztosította ezt az álláspontot.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!