Még egyszer június 19-e nemzeti ünneppé nyilvánításáról – az őszödi beszéd kontrasztjaként

A CÖF–CÖKA április 20-i sajtótájékoztatóján, illetve a Magyar Nemzet április 24-i számában megjelent cikkemben amellett érveltem, hogy a szovjet hadsereg kivonulásának a napja, 1991. június 19. a harmincadik évforduló alkalmából váljon nemzeti ünneppé és munkaszüneti nappá.

Azt hiszem, a 2006. május 26-i őszödi beszéd tizenötödik évfordulóját kellően, az eseménynek kijáró keménységgel, kíméletlen kritikával „ünnepeltük meg”.

Ez volt a rendszerváltó évtizedek mélypontja, a negatív pont, amire valóban mindig emlékeznünk kell – tanulságképpen, hogy ez többé ne fordulhasson elő velünk, magyarokkal.

Ám itt van az a nap, június 19., amelyik az őszödi beszéd ellenpontja egyben, a pozitív pont, a magyar rendszerváltó folyamat és szuverenitásküzdelem kiemelkedő napja. Az őszödi beszédet ellenpontozandó erre még nagyobb és jelentősebb hangsúlyt kellene fektetni, szakítva azzal a rossz hagyományunkkal, hogy a drámáinkat és tragédiáinkat néha sokkal mélyebben éljük meg, mint a dicsőséges történelmi napjainkat.

Nem beszélve arról, hogy az elmúlt napok-hetek visszajelzései, vitái alapján kikristályosodtak olyan szempontok, amelyek tovább erősítik kezdeményezésünk megalapozottságát.

Elsőként említem a geopolitikai megfontolásokat. Jól tudjuk, hogy Magyarország olyan közép-európai ország, amelynek nagyhatalmak közé ékelődve kell megőriznie cselekvési szabadságát, függetlenségét és szuverenitását, mégpedig úgy, hogy egyik nagyhatalomnak és a globális erőknek sem válik újra a játékszerévé, vagy – ahogyan a Békemenet fogalmazott – a gyarmatává. Ehhez bölcs geopolitikai stratégiára van szükségünk, amelyben elsősorban a V4-es és közép-európai szövetségeseinkre támaszkodhatunk. Jó stratégiát viszont csak az az ország képes alkalmazni, amelyik az ehhez szükséges függetlenséggel és szabadsággal rendelkezik.

Június 19. szimbolikája mindezt félreérthetetlenül alátámasztja: azt üzeni egyfelől, hogy felszabadultunk egy elnyomó, kommunista diktatúra uralma alól, és nem kívánunk oda soha visszatérni, viszont azt is üzeni, hogy szabad és szuverén nemzetként a kölcsönös előnyök alapján kapcsolatot építhetünk ki azzal a birodalommal, amelyet immáron nem Szovjetuniónak, hanem Oroszországnak hívnak, s amely tiszteletben tartja megkapott függetlenségünket. A mai Oroszország tisztában van azzal, hogy június 19. megünneplése részünkről az általuk is elsüllyesztett kommunista diktatúra ellen irányul, nem pedig ellenük, a múltat akarja lezárni, kinyitva a kapukat a kölcsönösen előnyös együttműködés irányába.

Másfelől pótolni kell végre hazánknak, hogy a mai napig nincs szimbolikus ünnepnapja a rendszerváltás befejezésének, a kommunizmustól való végleges megszabadulásnak. A mai napig nem történt meg a cezúra a diktatúra és a demokrácia között, nem tettünk pecsétet a kommunizmus és a posztkommunizmus végére. Ez nyilvánvalóan azért alakult így, mert a rendszerváltás első időszakában – számos ok miatt – elmaradt a történelmi igazságtétel, idegen szóval a lusztráció, a kommunista politikai elit és nómenklatúra így átmenthette a hatalmát a demokráciába is. Ezt az óriási lelki és erkölcsi hiányt pótolni kell, és sosem késő pótolni.

Már csak azért is, mert egy évvel a 2022-es választások előtt azt kell még mindig megélnünk, hogy a posztkommunizmus még mindig nem szűnt meg, csak átalakult, ha már látványosan, intézményesen nincs is jelen, azonban jelen van az ellenzéki összefogásban, jelen van az ellenzéki beszédmódban, jelen van itthon és külföldön a magyar nemzeti érdekek elárulásában, jelen van a globális, nemzetek feletti hálózatok szolgai kiszolgálásában, jelen van a folyamatos, gátlástalan, erkölcstelen hazudozásban, jelen van a nép érdekeinek a lenézésében, a pandémia idején az emberi életek semmibe vételében, a jogállamiság és a demokrácia értékeinek a felrúgásában, jelen van a gátlástalan hatalomvágyban.

Június 19. arra emlékeztet bennünket egy évvel a választások előtt, hogy miért is csináltuk a rendszerváltást, s hogy a 2022-es választások igazi tétje a rendszerváltás értékeinek a megvédése, a történelmi cezúra végleges megvonása diktatúra, elnyomás és demokrácia, szuverenitás között. Június 19. mutatja meg a jövő évi választások értelmét, értelmet ad az elmúlt harminc évnek, tartást és erkölcsi erőt ad a nemzetben és kereszténységben gondolkodó, a hagyományos európai, nemzeti és keresztény értékeket megvédeni kívánó honpolgárainknak.

Végül az is fontos, hogy a kezdeményezést mi, civilek tesszük, a CÖF által összefogott szellemi honvédők átfogó támogatásával: ez azt jelenti, hogy a kormánynak és a parlamentnek nem kell kitalálnia, hogy mit akarhatnak az emberek, hanem adott esetben egy olyan kezdeményezést fogad be, amelyet a polgárok nem pusztán tudomásul vesznek, nem pusztán azonosulnak vele, hanem belülről érzik a sajátjuknak – vagyis ebben az esetben a kormány, a Parlament és a civil akarat találkozhat össze egy nemes értékazonosságban.

Borítókép: Érdeklődők a Közös időnk ’89–’90 című közösségi kiállítás megnyitóján a Magyar Nemzeti Múzeumban 2020. február 28-án. A magyarországi rendszerváltás időszakát idéző tárlat augusztus 30-ig látogatható Fotó: MTI/Mónus Márton