A magyar embereknek joguk van tudni, mire készül Brüsszel! – írta a kormányszóvivő a Facebook-oldalán kedden.

Vitályos Eszter úgy fogalmazott: látják, hogy a háborúpárti ellenzék mindent megtesz azért, hogy elhallgattassa az igazságot Brüsszel háborús terveiről.
„Rongálják a plakátokat, eltüntetik a nemzeti konzultációs íveket – de nem tudnak bennünket elhallgattatni!” – emelte ki.
Bejegyzése szerint Brüsszel háborús üzemmódra akarja átállítani Európát: pénzt szedne be a háború és Ukrajna finanszírozására, kötelezővé tenné a katonai támogatást, több ország már sorkatonaság bevezetését tervezi, és a tagállamokra hárítaná Ukrajna újjáépítésének költségeit.
Közben a brüsszeli bábkormányokat adóemelésekre és megszorításokra szólítják fel, és már a Tisza Párt is ezekre készül – tette hozzá.
A kormányszóvivő azt írta, világosan kimondják:
- Ez nem a mi háborúnk!
- Nem akarjuk, hogy a magyar emberekkel fizettessék meg!
- Nem akarjuk, hogy a magyar fiatalokat, a gyerekeinket besorozzák!
„Erről szólnak a plakátok. Erről szól a nemzeti konzultáció. Erről szól az aláírásgyűjtés Brüsszel háborús terve és a sorkatonaság ellen” – mutatott rá Vitályos Eszter.
Álljunk ki együtt Magyarország békéje és biztonsága mellett! Nem tudtok minket elhallgattatni!
– zárta a bejegyzését a kormányszóvivő.


















