idezojelek

A posztkommunizmus három fázisa

A glaszékesztyűs magyar rendszerváltás és annak következményei (3. rész)

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás
Cikk kép: undefined

A rendszerváltásról szóló sorozatom előző részé­ben azt fejtettem ki, hogy a volt kádári rendszer vezetői hálózatok (networkök) segítségével mentették át a hatalmukat a diktatúrából a demokráciába.

Mi volt mindennek a következménye?

Egyszerűen fogalmazva: a posztkádári személyeknek megmaradt az intézményeken belüli és intézmények közötti kapcsolatrendszere, ezáltal a cselekvőképessége. Ez érvényes volt részben az államigazgatásban, a gazdaságban (különös tekintettel a privatizált vállalatokra), a médiában, a titkosszolgálatokban, a kultúra és a tudományos szféra legtöbb területén, az önkormányzatok sokaságában, a civil társadalomban és így tovább. Ezáltal váltak képessé olyan átfogó hálózat létrehozására, amelyik láthatatlanul és nehezen nyomon követhetően működött.

Mégis voltak már a rendszerváltás időszakában (1989–1994) olyan események, amelyek, ha egy villanás erejéig is, de megmutatták, hogy az Antall-kormány mögött létezik egyfajta hálózatos mélyállam (deep state), amely sajnos az Antall-kormány mozgásterét is a kelleténél sokkal nagyobb mértékben leszűkítette.

Például még a nemzeti-konzervatív Boross-kormány idején, az 1994-es választások előtt értesült a közvélemény arról, hogy Gyurcsány Ferenc volt KISZ-vezető, nagyvállalkozó, későbbi miniszterelnök sajátos ügylet keretében megvásárolta a balatonőszödi kormányüdülőt, amely akkor már az új, demokratikusan megválasztott jobboldali kormány kezében volt. Ez a hír megütközést keltett, s ekkor derült ki az, hogy a kormányban dolgozik államtitkár-helyettesként Szilvásy György, szintén volt KISZ-vezető, Gyurcsány Ferenc közeli barátja, s az ő lobbitevékenységének volt köszönhető az, hogy a kormány nem gördített akadályt a felettébb korrupciógyanús vásárlás elé. Intézményen belüli, személyközi, hálózatos együttműködés alakult ki ebben az esetben két volt KISZ-vezető között, s mintegy felülírta az intézmény, a kormány működési alapelvét, azt, hogy a posztkádári erőket távol kell tartani az állami szférától.

A posztkádári hálózat milyen módon alakította át a demokratikusnak szánt intézmények működését a saját szája ízére, hogyan lopta vissza, majd terjesztette el és végül tette ismét meghatározóvá a posztkádári mentalitást és működésmódot?

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezt a folyamatot három szakaszra oszthatjuk.

Az első szakaszban felbomlik a diktatórikus pártállami rendszer, a formális demokratizáció során a kádári elit elveszíti az intézmények feletti irányítás és ellenőrzés jogát, egy részük kiszorul az új intézményekből, a politika centrumából, jelentős részük azonban – mivel nem történt lusztráció – az alsóbb szinteken bent marad a rendszerben vagy ­például a spontán privatizációnak nevezett folyamatban gazdasági pozíciókban bukkan fel. A posztkádári elit tehát szétszóródik intézményeken kívül és belül, ám a kezdeti sokk után, amit a rendszerváltás okozott számukra, újra felélednek a személyi kapcsolati hálók, együttműködési formák. Ez az újrarendeződés ideje, a rövid ideig megszakított kapcsolatok újraindítása, az érdekek összehangolása, egyfajta tudatos és átgondolt hálózatosodás.

A második szakaszban a különféle társadalmi intézményeken belül – vállalati és pénzügyi szféra, kultúra, sajtó és média, önkormányzatok, civil szervezetek stb. – létrejönnek az informális hálózatok, ezek már a hivatalos, jogszabályban rögzített szabályok, szervezeti működésmód mellett vannak jelen, s láthatatlan módon befolyásolják a döntéshozatal folyamatát. A formális és az informális cselekvések, mentalitások nyilvánvalóan ütköznek egymással, s rontják az adott intézmény – legyen az kormány, vállalat, sajtótermék, kulturális központ vagy önkormányzat – hatékonyságát és cselekvőképességét. A szervezet és a hálózat együttes jelenléte miatt diszfunkcionalitás alakul ki, a demokratikus szellemiség leépül.

Végül a harmadik szakaszban a hálózatok – továbbra is informális módon – fokozatosan átveszik az uralmat az intézményeken belül, háttérbe szorítják a formális eljárásokat, működésmódot, s a saját, hozott posztkádári mentalitásukat honosítják meg a demokratikus mentalitás kárára. Eszünkbe juthat ezzel összefüggésben a ’68-as diáklázadások egyik vezetőjének, Rudi Dutschkénak a mondása (az eredeti gondolat még a kommunista Antonio Gramsci politikai filozófustól származik), mégpedig: „menetelés az intézményeken át” – lényeges különbség azonban, hogy amíg a diák­lázadók, a beatnemzedék képviselői kívülről jőve, látványos, átlátható, forradalmi módon kívánták átalakítani vagy megszüntetni a Nyugat intézményeit, addig a posztkádári hálózatok az intézményeken belül bomlasztották fel a formális szabályokat és normákat.

E folyamat betetőzéseképpen – a harmadik szakasz zárásaként – látványos fordulattal előlépnek a homályból, a hálózatok formálisan is átveszik a hatalmat az intézményeken belül, átírják a szabályokat, a hierarchikus rendet, a cselekvési normákat.

Másképpen szólva: a hálózat intézménnyé alakult át ismét, mintegy visszatérve a rendszerváltás előtti kádári korszakhoz, azzal a nagy különbséggel, hogy már eszük ágában sincs a régi rendszert újraéleszteni pártállammal és szocialista gazdasággal, hanem az új politikai dizájn körülményei között veszik vissza hatalmukat, hiszen visszatérésüket a hatalomba csak a demokratikus intézményrendszer fenntartásával fogadtathatják el a nemzetközi és a hazai közvélemény előtt egyaránt.

Nagyjából ez a hatalom-visszaszerző modell érvényesült Magyarországon az 1990–1994 közötti időszakban, kezdve az első szabad választásokkal és az Antall-kormány megalakulásával, befejezve az 1994-es választásokkal és a Horn-kormány létrejöttével.

Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a posztkádári hálózatok a továbbélésüket és hatalom-visszavételüket nem pusztán az elmaradt lusztrációnak köszönhették, hanem annak is, hogy erős támogatásban részesültek a nemzetközi politikában. Pusztán csak utalok egyfelől azokra a nyugati baloldali, szocialista-szociáldemokrata közvélemény-formáló csoportokra, amelyek a politikai, gazdasági, kulturális, tudományos, civil stb. életben jelen voltak már akkor is, és fenntartás nélkül támogatták a posztkádári MSZP hatalomba való visszakerülését. Másfelől utalok az SZDSZ-t támogató liberális körökre, hálózatokra, többek között Soros György már akkor létező alapítványi és egyéb hálózatai­ra, amelyek a szabad demokratákat informális, pénzügyi, politikai, sajtóbeli, tudományos, kulturális eszközökkel támogatták, s az sem volt ellenükre, hogy a papíron antikommunista liberális párt végül a posztkádári szocialista párttal kössön koalíciót az 1994-es választások után.

A nemzetközi térben a baloldaliak és a liberálisok számára a közös ellenféllé már akkor is az általuk rasszistának, antiszemitának, autokratának, nacionalistának, antidemokratikusnak, fasisztának stb. tartott MDF vezette kormánykoalíció vált a posztkommunista MSZP-vel szemben, amely számukra européer­nek, modernnek, nyitottnak és főleg internacionalistának és globalistának bizonyult – ez pedig sajátos módon felülírta náluk azt a tényt, hogy az MSZP mégiscsak az állampárt jogutódjaként működött.

A posztkádári szerveződéseket tehát nagymértékben segítették a baloldali és liberális, közös értékeik és ellenségképük alapján gyűjtőnéven balliberálisnak nevezhető nemzetközi, globális és globalista hálózatok. Jegyezzük meg: 2022-ben már sokkal kifinomultabb, változatos eszköztár alkalmazásával igyekeznek újra hatalomba juttatni a már hosszú évek óta ellenzékben vergődő, már nem pusztán posztkádári, hanem globalista és kozmopolita ellenzéket.

A következő részben a harmincéves posztkommunista rombolás legfontosabb elemeit vesszük sorra, s végül feltesszük az alapkérdést is: ki vagy mi volt a legfőbb oka az elmaradt elitcserének? Magyarul: ki a felelős mindezért?

(Folytatjuk)

A szerző politológus, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum tudományos főtanácsadója

Borítókép: Gyurcsány Ferenc (Fotó: Mirkó István)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A Hunyadi-film és a román mítoszok

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

A pöcegödör legalján

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szalai Ádámot újra kísérti az ellentmondás

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Hígtrágya és pogrom Hollandiában

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.