2010-re kialakult egy új többség, amelyet szintén egy hozzá illő politikai csoportosulás vezetett: a Fidesz–KDNP-pártszövetség, élén Orbán Viktorral. A 2006-os önkormányzati választások óta tudni lehetett, hogy a baloldal legnagyobb tehertétele, Gyurcsány Ferenc és legrosszabb szelleme, a szabad demokraták ellenében földindulásszerű változás készülődik. Ez a 2010-es választáson megszerzett, kétharmadot érő felhatalmazással be is igazolódott. A Fidesz még 1998-ban megfogalmazott vágya, hogy rendszerváltásnál kevesebbre, kormányváltásnál többre van szükség, végül 2010–12 között valósult meg, amikor 1989/90 folyamata végre-valahára befejeződött (az alaptörvénnyel). Ez rögvest egy új rendszer megalapítását is jelentette (nemzeti együttműködés rendszere). Mindezek az újabb két alkalommal megszerzett alkotmányozó felhatalmazással és az immár tizenkét évre bővülő (2010–2022) kormányzással korszak­alapítással érnek fel, főleg ha – minden okkal és joggal – hozzászámítjuk Orbán Viktor első kormányzásának idejét (1998–2002). A 2022-ben elkezdődő ötödik Orbán-ciklus végére összesen húszévnyi kormányzást számolhatunk majd össze.

Nem kétséges, hogy Orbán Viktor, aki a Fidesz elnökévé való tavalyi újraválasztása idején éppen annyi időt, tizenhat évet töltött ellenzékben, mint amennyit kormányon, a rendszerváltoztatás óta eltelt 32 év legmeghatározóbb, bízvást korszakosnak nevezhető politikusa. Legutóbb ráadásul újra felhatalmazást kapott a kormányzáshoz. Ez a páratlan politikai teljesítmény csak úgy lehetséges, ha nemcsak a kormányzás zajlik egy kreatív közösség által (’89-es nemzedék), hanem aktív támogatói is közösséget alkotnak (békemenet, Fidesz–KDNP-pártszövetség, polgári körök), de maga az állam is közösségelvű alapokon szerveződik. Sőt el lehet érni, hogy az egész társadalom osztozzon ennek konszenzusán.

A társadalmi együttműködés rendszere

Utóbbi akkor lehetséges, ha a nemzeti együttműködés rendszere (ami önmagában egy meghatározott közösség kooperatív politikai rendjét jelenti) mögött álló társadalomfilozófia és ennek távlatos államfelfogása, de közvetlen gazdasági haszna is az egész társadalom érdekében áll.

Nagy a kontraszt a fősodratú individua­lista-globális és a Magyarországon érvényes közösségelvű-nemzeti felfogás között. Az előbbi fő törekvése a közösségi csoportidentitás elemeinek (nép, nemzet, haza, család) feloldása és a kötöttségek nélküli egyének globális struktúrákba integrálása. Ezért van az, hogy a mindenhonnan harsogó kortárs globális ideológiának nincsen államfilozófiája, csak rövidítésjegyzéke (BLM, LMBTQ), és nem a demokratikus legitimációban hisz, hanem a nemzetközi szervezetek és az NGO-k televényében. Ezzel szemben mi sem jellemzi jobban a nemzeti együttműködés rendszerének államfilozófiáját, mint a szuverenitásvédő intézkedések sora (határkerítés építése, nemzeti érdekű külpolitika, haderőfejlesztés), társadalomfilozófiáját pedig az, mennyi mindent tett tizenkét év alatt egy munkaalapú, családbarát ország létrehozásáért.

Ennek köszönhetően bő évtized alatt egymillió fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliség pedig tizenkettőről négy százalékra csökkent. Számos lépés kifejezetten a szerényebb körülmények között élőknek kedvezett (alapvető élelmiszerek áfacsökkentése, tizenkét év alatt a bruttó átlagkereset megduplázása és a minimálbér megháromszorozása, közmunkaprogram). De az egész társadalom nyertese a Fidesz–KDNP kormányzásának, hiszen minden jövedelmi decilisben nominális értelemben emelkedett az egy főre jutó nettó jövedelem. Immár három ciklus óta folyik családbarát kormányzás, amely megháromszorozta a gyed összegét, bevezette a gyed extrát és a nagyszülői gyedet, egymillió családnak segített adókedvezménnyel, bevezette a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), a falusi csokot, a babaváró és családiautó-vásárlási támogatást.

Mindez visszahatott az államrend stabilitására, fényesen igazolva Giovanni Gen­tile állítását, mely szerint „az állam nem állítható helyre azon erkölcsi erők restaurálása nélkül, amelyek konkrét formáját és szervezetét adják, ez pedig a család s benne az ember, aki a család, az iskola és az állam veleje”. A koronavírus-járvány végén meghozott hatóságiár-döntések és a 2022 első negyedévében bevezetett intézkedések (családi szja-visszatérítés, minimálbér- és nyugdíjemelés, 13. havi nyugdíj visszavezetése) pedig arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a magyar kormány társadalompolitikai lépései még nehéz időszakban is a magyarok érdekeit szolgálják.

Nemzeti konszenzus

Minden olyan elv, amely közösségként tekint a társadalomra, a kohézióját igyekszik – akár társadalompolitikai eszközökkel, akár kulturális üzenetekkel – növelni. Két olasz gondolkodó, Guglielmo Ferrero és Antonio Gramsci voltak azok, akik megalkották a hatalom jóváhagyásának (legitimáció) és céljai önkéntes támogatásának (konszenzus) tételét. Előbbi svájci emigrációban fogalmazta meg, hogy mitől (akár csak passzívan) elfogadott egy hatalom, a másik pedig a börtönben, hogy miként lehet aktív egyetértést kiváltani iránta. Ferrero szerint akkor legitim egy hatalom, ha fennállását „vita nélkül elfogadják azok, akiknek engedelmeskedniük kell”, sőt a nép „mindent egybevetve összességében elégedett cselekedeteivel”. Gramsci pedig úgy vélte, hogy a konszenzus „a kormányzottak egyetértésével való kormányzás”, az az állapot, amikor „a lakosság nagy tömegei önként hagyják jóvá a társadalmi élet megszabott irányát”. Együttvéve tehát a konszenzussal övezett kormányzat legitimációja a legerősebb, mert egyrészt mindenki számára hasznos, másrészt célját széleskörűen elfogadják.

A 2010-ben kialakult új többség választásról választásra bővül, legutóbb több mint hárommillióan szavaztak a kormánypártokra. A választásokkal egy időben tartott gyermekvédelmi népszavazáson azonban a pártszövetség által támogatott álláspontot 3,49 millióan, azaz százezerrel is többen osztották, mint akik listán rájuk és a Mi Hazánkra összesen szavaztak. A korábbi népszavazásokra is jellemző volt, hogy a Fidesz–KDNP maga mögé tudta állítani a stabilan rá szavazókon és a rajtuk túl lévő peremszavazókon kívül lévőket is (a 2008-as népszavazáson 3,33 millió embert, a 2016-oson 3,36 milliót). Mindez a fentiek szellemében azt jelenti, hogy a jobboldalnak a politikai legitimitáson túl – bizonyos kérdésekben – már társadalmi konszenzusa is van.

A társadalmi konszenzusnak létezik domináns ideológiája. Erre ma legtöbb esélye a szélesen értelmezett nemzeti konzervativizmusnak van, melynek egyaránt része a nemzeti szuverenitás védelme, a nemzeti összetartozás fokozása és a család középpontba helyezése. A kormányzati döntések – a határőrizettől a kettős állampolgárság bevezetésén át a családtámogatási rendszerig – ezek gyakorlati eredményei. Amikor mindezek áldásai össztársadalmi szinten érezhetővé válnak, kellő támogatást is kiváltva, mondjuk a negyedik kétharmados felhatalmazás képében, akkor elmondhatjuk, hogy a politikai rendszert legitimáció övezi. Amikor pedig elvei a hétköznapi élet meg nem kérdőjelezett értékkereteiként rögzülnek, akkor azt, hogy születőben van a rendszernek történelmi medret biztosító korszak kulturális konszenzusa.

A szerző történész, publicista

Borítókép: A negyedik Orbán-kormány (Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)