időjárás 7°C Virág 2022. november 26.
logo
A 2010-ben kialakult új többség választásról választásra bővül

A nemzeti konszenzus létrehozása

BÉKÉS MÁRTON
2022.04.24. 06:58 2022.04.24. 08:34
A nemzeti konszenzus létrehozása

A tizenkét éve tartó jobboldali kormányzás, amely egységben kezelendő a megelőző négyéves polgári kormányzással, Orbán Viktor most kezdődő ötödik ciklusával teljesedhet ki. Ez nemcsak a politikai-gazdasági eredmények széles körű elfogadását, hanem a mögöttük álló elvekkel való többségi egyetértést is jelenti, vagyis azt, hogy össztársadalmi támogatottság alakul ki a nemzeti célok körül. Azzal a nem alaptalan reménnyel kecsegtetve, hogy a nemzeti együttműködés rendszeréből kiformálódik a társadalmi egyetértés korszaka.

A többség dönt

A többség sohasem adott, a többséget meg kell szerezni, ehhez pedig meg kell szervezni. A többséget leginkább politikai eszközökkel lehetséges összetartani és főként kulturális eszközökkel szükséges megszilárdítani. A társadalom többségének megnyeréséből fakad a politikai többség, amely parlamenti többséget eredményez, ha pedig ezt kulturális többséggé sikerül formálni, az tartós kormányzást ígér. Huzamosabb ideig tartó, egyetértés övezte kormányzás a politikai eszközökkel, gazdasági intézkedésekkel és kulturális üzenetekkel megkötött társadalmi szerződés betartásával, folytonos megerősítésével, sőt újabb és újabb rétegekre való kiterjesztésével érhető el.

Társadalmi többség különböző rétegekből állhat, melyekhez eltérő üzenetek illenek. A Horn-koalíció például a rendszerváltoztatás gazdasági sokkhatásából ocsúdó posztkádári társadalom konszenzusán nyugodott („Hogy a szakértelem kerüljön kormányra” – szólt az MSZP 1994-es szlogenje), az ezredforduló jobboldali koalíciója viszont azt ígérte, hogy „a jövő elkezdődött”. Aztán Medgyessy Péter „jóléti rendszerváltást” hirdetett, majd következett Gyurcsány Ferenc 2004 és 2009 közé eső időszaka, amely a már megszokott szocialista–liberális koalíciók progresszív változata volt. Ám a jozefinista attitűddel végrehajtott neoliberális reformok végül társadalmi ellenállással találták szembe magukat (2006 ősze, 2008-as szociális népszavazás), ami a 2006-os önkormányzati és a 2009-es EP-választások eredményeiben is kifejeződött. A Bajnai-féle csődbiztosság végül pontot tett a két évtizednyire nyúlt posztkommunizmus végére.

2010-re kialakult egy új többség, amelyet szintén egy hozzá illő politikai csoportosulás vezetett: a Fidesz–KDNP-pártszövetség, élén Orbán Viktorral. A 2006-os önkormányzati választások óta tudni lehetett, hogy a baloldal legnagyobb tehertétele, Gyurcsány Ferenc és legrosszabb szelleme, a szabad demokraták ellenében földindulásszerű változás készülődik. Ez a 2010-es választáson megszerzett, kétharmadot érő felhatalmazással be is igazolódott. A Fidesz még 1998-ban megfogalmazott vágya, hogy rendszerváltásnál kevesebbre, kormányváltásnál többre van szükség, végül 2010–12 között valósult meg, amikor 1989/90 folyamata végre-valahára befejeződött (az alaptörvénnyel). Ez rögvest egy új rendszer megalapítását is jelentette (nemzeti együttműködés rendszere). Mindezek az újabb két alkalommal megszerzett alkotmányozó felhatalmazással és az immár tizenkét évre bővülő (2010–2022) kormányzással korszak­alapítással érnek fel, főleg ha – minden okkal és joggal – hozzászámítjuk Orbán Viktor első kormányzásának idejét (1998–2002). A 2022-ben elkezdődő ötödik Orbán-ciklus végére összesen húszévnyi kormányzást számolhatunk majd össze.

Nem kétséges, hogy Orbán Viktor, aki a Fidesz elnökévé való tavalyi újraválasztása idején éppen annyi időt, tizenhat évet töltött ellenzékben, mint amennyit kormányon, a rendszerváltoztatás óta eltelt 32 év legmeghatározóbb, bízvást korszakosnak nevezhető politikusa. Legutóbb ráadásul újra felhatalmazást kapott a kormányzáshoz. Ez a páratlan politikai teljesítmény csak úgy lehetséges, ha nemcsak a kormányzás zajlik egy kreatív közösség által (’89-es nemzedék), hanem aktív támogatói is közösséget alkotnak (békemenet, Fidesz–KDNP-pártszövetség, polgári körök), de maga az állam is közösségelvű alapokon szerveződik. Sőt el lehet érni, hogy az egész társadalom osztozzon ennek konszenzusán.

A társadalmi együttműködés rendszere

Utóbbi akkor lehetséges, ha a nemzeti együttműködés rendszere (ami önmagában egy meghatározott közösség kooperatív politikai rendjét jelenti) mögött álló társadalomfilozófia és ennek távlatos államfelfogása, de közvetlen gazdasági haszna is az egész társadalom érdekében áll.

Nagy a kontraszt a fősodratú individua­lista-globális és a Magyarországon érvényes közösségelvű-nemzeti felfogás között. Az előbbi fő törekvése a közösségi csoportidentitás elemeinek (nép, nemzet, haza, család) feloldása és a kötöttségek nélküli egyének globális struktúrákba integrálása. Ezért van az, hogy a mindenhonnan harsogó kortárs globális ideológiának nincsen államfilozófiája, csak rövidítésjegyzéke (BLM, LMBTQ), és nem a demokratikus legitimációban hisz, hanem a nemzetközi szervezetek és az NGO-k televényében. Ezzel szemben mi sem jellemzi jobban a nemzeti együttműködés rendszerének államfilozófiáját, mint a szuverenitásvédő intézkedések sora (határkerítés építése, nemzeti érdekű külpolitika, haderőfejlesztés), társadalomfilozófiáját pedig az, mennyi mindent tett tizenkét év alatt egy munkaalapú, családbarát ország létrehozásáért.

Ennek köszönhetően bő évtized alatt egymillió fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliség pedig tizenkettőről négy százalékra csökkent. Számos lépés kifejezetten a szerényebb körülmények között élőknek kedvezett (alapvető élelmiszerek áfacsökkentése, tizenkét év alatt a bruttó átlagkereset megduplázása és a minimálbér megháromszorozása, közmunkaprogram). De az egész társadalom nyertese a Fidesz–KDNP kormányzásának, hiszen minden jövedelmi decilisben nominális értelemben emelkedett az egy főre jutó nettó jövedelem. Immár három ciklus óta folyik családbarát kormányzás, amely megháromszorozta a gyed összegét, bevezette a gyed extrát és a nagyszülői gyedet, egymillió családnak segített adókedvezménnyel, bevezette a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), a falusi csokot, a babaváró és családiautó-vásárlási támogatást.

Mindez visszahatott az államrend stabilitására, fényesen igazolva Giovanni Gen­tile állítását, mely szerint „az állam nem állítható helyre azon erkölcsi erők restaurálása nélkül, amelyek konkrét formáját és szervezetét adják, ez pedig a család s benne az ember, aki a család, az iskola és az állam veleje”. A koronavírus-járvány végén meghozott hatóságiár-döntések és a 2022 első negyedévében bevezetett intézkedések (családi szja-visszatérítés, minimálbér- és nyugdíjemelés, 13. havi nyugdíj visszavezetése) pedig arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a magyar kormány társadalompolitikai lépései még nehéz időszakban is a magyarok érdekeit szolgálják.

Nemzeti konszenzus

Minden olyan elv, amely közösségként tekint a társadalomra, a kohézióját igyekszik – akár társadalompolitikai eszközökkel, akár kulturális üzenetekkel – növelni. Két olasz gondolkodó, Guglielmo Ferrero és Antonio Gramsci voltak azok, akik megalkották a hatalom jóváhagyásának (legitimáció) és céljai önkéntes támogatásának (konszenzus) tételét. Előbbi svájci emigrációban fogalmazta meg, hogy mitől (akár csak passzívan) elfogadott egy hatalom, a másik pedig a börtönben, hogy miként lehet aktív egyetértést kiváltani iránta. Ferrero szerint akkor legitim egy hatalom, ha fennállását „vita nélkül elfogadják azok, akiknek engedelmeskedniük kell”, sőt a nép „mindent egybevetve összességében elégedett cselekedeteivel”. Gramsci pedig úgy vélte, hogy a konszenzus „a kormányzottak egyetértésével való kormányzás”, az az állapot, amikor „a lakosság nagy tömegei önként hagyják jóvá a társadalmi élet megszabott irányát”. Együttvéve tehát a konszenzussal övezett kormányzat legitimációja a legerősebb, mert egyrészt mindenki számára hasznos, másrészt célját széleskörűen elfogadják.

A 2010-ben kialakult új többség választásról választásra bővül, legutóbb több mint hárommillióan szavaztak a kormánypártokra. A választásokkal egy időben tartott gyermekvédelmi népszavazáson azonban a pártszövetség által támogatott álláspontot 3,49 millióan, azaz százezerrel is többen osztották, mint akik listán rájuk és a Mi Hazánkra összesen szavaztak. A korábbi népszavazásokra is jellemző volt, hogy a Fidesz–KDNP maga mögé tudta állítani a stabilan rá szavazókon és a rajtuk túl lévő peremszavazókon kívül lévőket is (a 2008-as népszavazáson 3,33 millió embert, a 2016-oson 3,36 milliót). Mindez a fentiek szellemében azt jelenti, hogy a jobboldalnak a politikai legitimitáson túl – bizonyos kérdésekben – már társadalmi konszenzusa is van.

A társadalmi konszenzusnak létezik domináns ideológiája. Erre ma legtöbb esélye a szélesen értelmezett nemzeti konzervativizmusnak van, melynek egyaránt része a nemzeti szuverenitás védelme, a nemzeti összetartozás fokozása és a család középpontba helyezése. A kormányzati döntések – a határőrizettől a kettős állampolgárság bevezetésén át a családtámogatási rendszerig – ezek gyakorlati eredményei. Amikor mindezek áldásai össztársadalmi szinten érezhetővé válnak, kellő támogatást is kiváltva, mondjuk a negyedik kétharmados felhatalmazás képében, akkor elmondhatjuk, hogy a politikai rendszert legitimáció övezi. Amikor pedig elvei a hétköznapi élet meg nem kérdőjelezett értékkereteiként rögzülnek, akkor azt, hogy születőben van a rendszernek történelmi medret biztosító korszak kulturális konszenzusa.

A szerző történész, publicista

Borítókép: A negyedik Orbán-kormány (Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.