Apám ezt hallva – ha még élne – csak megvakarná az üstökét, s így szólna: „Tehát, ha én meglocsolom a saját karalábéimat, az rossz, az elítélendő, sőt, kijön a rendőrség és megbírságolnak, miközben rendelet születik arról, hogy be kell szolgáltatnom az összes babot és sárgarépát, mert begyűjtik, és oda kell mind adnom ingyen a szomszédnak?”

De hát a mi haladóink se jobbak. A zebegényi töklámpának, illetve migránsnak a kőbánya-kispesti vasútállomáson történet esete ékesen bizonyítja, hogy a hazai européerek egyike se hallotta jó apám bölcs mondását, bár az a gyanúm, hogy az öreg nem is igen szeretett volna beszélgetni velük, s ha valamelyik zaklatta volna, míg a telken dolgozik, esetleg megkéri az ilyet, hogy ha már ott áll, tartsa valamelyik szerszámot, amíg ő odakötözi a ribizlibokrot a karóhoz.

Mint azt sokan olvashatták, Budapesten, a Kőbánya-Kispest vasútállomás várótermében több utas is várakozott békésen a vonatuk indulására. Egyikük – egy hölgy – mellé október 28-án, úgy nyolc óra tájban ült le egy szír férfi, aki Ausztriából jött át Magyarországra, legalábbis az osztrákoktól kapott konvencionális útlevelet, amit menekültügyi eljárás során állítanak ki a Lajta túloldalán. Ez ugyan nem jogosította fel, hogy elhagyja Ausztriát, de a schengeni határok miatt gyakorlatilag oda utazhatott, ahova az övezeten belül csak akart.

No borders. (Határai meg csak Ukrajnának vannak, ezt jegyezzük meg jól.)

Nem is szóltak egymáshoz, majd kis idő múltán a fickó felállt, s mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, elővette a nemi szervét, és olyan húsz centire az üldögélő nő arca elé nyomta.

A nő segítségért kiáltott, s a fickót azonnal elkapták, de valahogy nem látom se a cikkekben, se a kommentekben, se a politikai állásfoglalásokban a nők jogait – más esetben – mindig védők nyilatkozatait, kiáltványait, állásfoglalásait. Nagy Ferónak lassan a lakcímét is vissza akarják vonni, de erről kuss van.

S hogy miről nincsen csend? Mitől hangos az internet? Hát a zebegényi szörnyűségről!

Zebegényben tudniillik – legalábbis ahogy a haladók írják – beköszöntött a középkor!

Történt ugyanis, hogy valakik pompás ötletnek tartották, hogy a Dunakanyarban fekvő kis településen nyilvános tökfaragó bulit tartsanak a főtéren, amit a helyi polgármester nem engedélyezett.

Figyeljünk jól: elhangzott az, hogy nem!

S ha valamikor elhangzik az, hogy nem, akkor a haladó sajtó és propagandagépezet akcióba lép. Mivel tudod hergelni a tömeget? Ha odatolod elé, hogy azt mondta a hatalom valamire, hogy nem.

„Megtiltották!” „Betiltották!” „Nem engedik!” „Diktatúra!”

Erre minden Facebook-görgető felsikolt, és kéjes örömmel kezd kommentelni – ha elolvasott egy cikket, ha nem. (Általában nem.) És tolja elszántan a röhögős fejeket, mint Pióker Ignác a sztahanovista munkaversenyt.

Kisebb mozgalom alakult ki, tökrebellisek és tökfelkelők csoportjai születtek, bátor töklázadók faragták röhögve a tököt, és tették ki Zebegény főterére, szelfiztek, fotóztak és diadalmaskodtak büszkén, hisz bemutattak a hatalomnak és az elnyomásnak. (Fuck the System!) És talán még Orbánnak is rossz napja lett, mert ők tököt faragtak, posztolták, és kaptak rá négy lájkot.

Bocsánat, hogy ünneprontó vagyok, de semmi sem lett betiltva.

A polgármester egy rendezvényt nem engedett a katolikus templom mellett, olyat, ami a keresztény hittel nem fért össze. Hogy amúgy ki fest magára csontvázat, otthon hány tököt farag, és a fejére téve lemegy-e így lázadni a Duna partra, vagy rommá dekorálja az udvari budit, az senkit sem érdekelt. Ez nem középkor. Rocker csoportba se engednek discodalokat posztolni, és csavarboltban sem árulnak kenyeret. Ennek ellenére oda lett a téma dobva a tömegnek, aki mindig boldog, ha tiltakozhat – bármi ellen, bármikor –, agyontöközték a főteret, tojtak mások érzékenységére, és senkinek a világon semmi bántódása nem esett, s csak pár szerencsétlen hiszi most azt, hogy ettől az univerzum jobb lett.

Szerencsére apám ezt már nem látta, mert – tudom jól! – előhúzta volna a tarsolyából kedvenc mondását, s így szólt volna: „Fiam, a lényegest a lényegtelentől mindig meg kell tudni különböztetni!”