Igazán nem mondhatja azt az MSZP jelenlegi, magát legitimnek tartó vezetése, hogy nem figyelmeztettük őket előre. Megírtuk: baj lesz abból, ha keresztülcsörtetve a hatályos jogszabályokon, tűzön-vízen, botrányokon, áterőszakolják a még utódpártjukon belül is csak mérsékelten támogatott Tóth Bertalan–Kunhalmi Ágnes párost, a főként kabaréba illő megnyilatkozásokban jeleskedő duót. S lám, most egészen a bírósági ítéletig teljes bizonytalanságban lehetnek saját legitimitásukról. Hiszen a Fővárosi Törvényszék befogadta azt a beadványt, amely az MSZP 2020-as tisztújítása törvénytelenségének kimondását kéri.

Agyonvert kárpátaljai magyar: Brüsszel csicskásai ezt nevezik orosz propagandának
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.