„Gyanús, hogy Orbán Viktor az utóbbi időben nem beszélt semmilyen konkrét segítségről, csak a vakcinákról.” Ez a mondat Kanász-Nagy Máté száját hagyta el. Miután vélhetően családtagjain és közvetlen ismerősein kívül nagyon kevesen tudják, ki ez az ember, elárulom: az LMP társelnöke. Lényegében persze teljesen mindegy, hogy ki a csuda is ő, annyit bőven elég tudni róla, hogy ugyanazt fújja, amit az összes ellenzéki politikus.
Mai lapszámunkban csokorba szedtük, hogy a koronavírus-járványból fakadó válság ellen milyen intézkedéseket hozott a kormány és a nemzeti bank. Több ezer milliárd forintot mozgat meg a gazdaságvédelmi akcióterv, amelynek jelentősebb elemei jelenleg is hatályban vannak. Itt most azonban játsszunk el azzal a gondolattal, hogy mi lenne akkor, ha az ellenzék irányítása alatt álló önkormányzatok „válságkezelő” intézkedéseinek nem szab gátat a kormány.
Karácsony Gergely újraindítási adót vetett volna ki a fővárosi cégekre. Azokat a vállalkozásokat kívánta megsarcolni, amelyeknek az éves adóalapja eléri az ötmilliárd forintot, és a székhelyük a fővárosban van. Több száz társaságról van szó. Az extra teher sokuknak kegyelemdöféssel ért volna fel, esélyük sem lett volna a munkavállalóik megtartására. Az ötlet azzal is fenyegetett, hogy többen áttelepítik a székhelyüket Budapestről valamelyik másik városba. A budapesti vezetés totális érzéketlenségét mutatta az is, amikor egyszerűen leemelték több vállalkozás számlájáról azokat az összegeket, amelyeket az állam utalt át bértámogatásra. Salgótarján szocialista polgármestere sem lógott ki a sorból. Ő az idegenforgalmi adó emelését, új típusú telekadót és a parkolási díjak növelését álmodta meg. A városvezető mindezt nem volt rest gazdaságélénkítésnek nevezni.
A kormány azonban a gazdasági érdekképviseletek kérésére közbelépett, és megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy új adót vezethessenek be vagy megemeljék a már meglévőket. Sőt egy bizonyos körben erre az évre felére csökkentette az iparűzési adót.
A VII. kerületi önkormányzat polgármestere is megmutatta, hogyan kell DK-s módra segíteni a vállalkozásnak. Niedermüller Péterék a kijárási tilalom idejére is kiszámlázták a terasszal rendelkező helyeknek a közterület-használati díj egy részét. Volt olyan vállalkozó, aki a válság közepén hétszázezres számlát kapott kézhez. Karácsony Gergely párttársa, V. Naszályi Márta is bemutatta tudományát. Az I. kerület vezetése brutális emelésekkel kínálta meg a vendéglátósokat. A téli időszakban a többszörösére növelték a teraszokra kivetett díjat, akár üzemel egy cég, akár nem.
A kormány az ilyen lépések miatt döntött úgy, hogy eltörli a teraszokra kivetett közterület-használati díjakat.