Seszták Ágnes: A városi emberek egy részét zavarja a zöld. „Jönnek a pókok, bogarak vannak a fában, rászállnak a madarak, és piszok marad utánuk, hernyók másznak a leveleken.” Olyan kifogások, amiket csak egy sivár lelkű dobozlakó képes komolyan el is hinni. A házunk udvara repedezett betonteknő. Néhány évvel ezelőtt viharos közgyűlésen döntöttük el, két virágágyást kap a teknőben a ház. Mások azt akarták, öntsék fel betonnal újra az egész udvart, megnyugtatóbb, mint holmi gaztermelő virágoskert. Aztán hoztak földet, került bokor és virágok, némileg emberibb lett az egész lehangoló hely. Egyszer csak egy akácfácska kezdett kinőni a földből. Szép Alföld-idéző tanyasi kis fa volt, dús és széles lombkoronával, mélyzöld levelekkel, mámorító virágokkal az ágain. Alatta és mellette mindenféle virágok nyíltak késő őszig, felettük a kis akácfa őrködött egészen fagyásig. A harmadik emeletről, ahol lakom, tömör zöldként virított az egykori betonteknő. Aztán egy délután, amikor hazajöttünk, ott hevert a kis fa, darabokra aprítva, tövig csonkítva, mint egy gyilkosság rekvizituma. „Nagy volt az árnyéka, ha a szél fújta, idegesítően suhogott, egyébként is ősszel nem győztük seperni a sárga leveleket” – mondták a földszinti lakók, és megnyugodtak. Az akácfa, a fő ellenség halott.
(Magyar Nemzet, 2011. július 14.)
origo.hu
Minden EP-képviselő levelet kap Magyar Péter köztörvényes bűncselekményéről
