A Kossuth tér zajos forgataga után diszkrét fények és halk erdei zajok fogadják az Amazónia utak az indiánokhoz című kiállításra érkezőket a Néprajzi Múzeumban. A téma sokak számára érdekes lehet, hiszen az egzotikus helyek, a természet, az indián kultúra több szempontból is vonzó téma. Az Amazonas medencéjéről és az indiánokról már az iskolában kapunk némi ízelítőt, megtanulunk alap dolgokat: miért nevezik ezt a helyet a Föld tüdejének, hogy itt él az arapapagáj, az anakonda és még számos különleges állatfaj. Időről időre felröppen a híradásokban, hogy milyen gyors ütemben pusztítják itt a természetet, és hogy az indiánok ősi kultúrája is egyre inkább visszaszorulóban van a civilizáció megkerülhetetlen hatásának köszönhetően. A kötelező „tananyagon” túl különféle „dzsungeles” kalandfilmek is az eszünkbe juthatnak, melyekben a gonosztevők mellett a természet vad erőivel is meg kell küzdenie a hősnek, tehát az őserdő amellett, hogy egzotikus lényekkel van tele, veszélyeket rejt, épp ezért izgalmas és vakmerő kalandokat kínál.
Az emberiség sikere vagy kudarca lesz – olvashatjuk Amazóniáról a bejáratnál, amelyet útravaló kérdésként, problémafelvetésként raktározhatunk el, míg tanulmányozzuk Dél-Amerika térképét, és szemügyre vesszük a kitömött állatokat, miközben egy Amazóniában készült videó kockái peregnek a falon csendes erdei morajlással kísérve. Máris az esőerdő kellős közepében érezhetjük magunkat, de mire éppen megszállna a békés hangulat, cifra külsejű, formalinban fürdő csúszómászók „vigyorognak ránk” jókora üvegekben. Így az összetekeredett, hatalmas anakonda sem tűnik olyan veszedelmesnek, de a vitrin erőteljes fényei mégsem teszik őt valami barátságossá.
Az állatok után azonban már az emberek fogadnak bennünket, illetve mindenféle olyan eszköz az edényektől a füldíszeken át az ágyékkötőig, melyek az őserdei indiánok mindennapjainak használati tárgyai. Némely darab akár ismerős is lehet az egzotikus tárgyakat kínáló ajándékboltokból. A női világhoz tartozó eszközöket szemlélve – túllépve a gondolaton, hogy a piora indiánokkal valószínűleg elég küzdelmesek lennének a mindennapok egy kényelmes ágyhoz, tiszta ruhához, finom ételekhez szokott ember számara – ráeszmélhetünk, hogy az általában tudatlannak titulált közösségben milyen frappáns megoldások születnek, ha az ételek tárolásáról, feldolgozásáról vagy épp a szépítkezésről van szó. Az már persze ízlés dolga, hogy ki viselne olyan rövid „szoknyát”, mint amilyeneket az indián lányok, asszonyok hordanak.
A férfivilág tárgyai között a harci eszközök kapják az egyik főszerepet, köztük a filmekből is jól ismert fúvócsővel. Egy régi videón a sámánizmus egyik rituáléja, a varime maszktánc is megelevenedik előttünk, és bár a film fekete-fehér, a televízió közelében elhelyezett bábuk is azt az érzetet keltik, mintha ott lennénk Amazónia egyik tisztásán, míg a három vaddisznónak öltözött és az erdei szellemet megjelenítő indiánok zümmögő hanggal kísért, monoton táncát figyeljük. E puritánul megjelenített, misztikus világ után egy teljesen sötét teremhez érkezünk, ahova belépve rögtön kigyulladnak a fények, és minden a szivárvány színeiben pompázik. A vitrinekben különböző, színes tollakból készült ruhákat, kardíszeket, füldíszeket találunk.
A kiállításon azonban nemcsak a térben haladunk szimbolikusan, egyre előbbre jutunk az időben, közelítünk ahhoz a pillanathoz, amikor felbukkan a fehér ember hódítási és pénzvágyával, némelyek pedig segítő szándékkal. Köztük több elismert magyar tudós, orvos, akik életüket valamilyen formában ezen ősi világ megismerésének, illetve az ott élők megsegítésének szánták. Miközben nyomon követhetjük az erdők pusztulását, az útépítéseket, pró és kontra érvekkel szembesülhetünk azzal kapcsolatban, hogy az indiánoknak szüksége van-e arra, hogy „civilizálják” őket, eszünkbe juthat az indító gondolat: siker vagy kudarc lesz Amazónia sorsa? Ha nincs is végkövetkeztetés, azért reméljük a legjobbakat.
origo.hu
Külföldi pénzek és manipulált kutatások a Tisza Párt szolgálatában
